Egy friss felmérés alapján a felsővezetők többsége úgy látja, cégüknél már teljesen vagy nagyrészt bevezették a mesterséges intelligenciát (AI) és kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket. Sőt, a válaszadók közel kétharmada véli úgy, hogy a vállalata és az ügyfeleik hasonlóan gondolkodnak az új technológia előnyeiről és veszélyeiről – írták hétfői közleményükben.
„A valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb vállalat még csak a mesterséges intelligencia valós lehetőségeinek a felszínét ismeri. Hatalmas tévút, ha ezt az általános felhasználású technológiát kizárólagosan azonosítjuk a különböző nagy nyelvi modellekkel (LLM), mint amilyen például a ChatGPT. Ezzel a nézőponttal önmagukat korlátozzák a cégek, ami nagyon gyorsan óriási versenyhátrányba fogja őket taszítani” – hangsúlyozta Tilesch George, az EY AI Confidence vezető MI-szakértője.
Az EY kutatása szerint a felhasználók sokkal jobban aggódnak az MI használatának káros következményeitől, mint a topmenedzserek. A legtöbben attól tartanak, hogy a cégek nem veszik elég komolyan az adatvédelmet, nem igazán átláthatók a kapcsolódó folyamataik vagy nem tudnak felelősséget vállalni a rendszer döntéseiért.
A legnagyobb veszélynek a félrevezető tartalmakat és a manipulációs lehetőséget tartják,
míg a munkahelyek megszűnését egyik csoport sem érzi akkora fenyegetésnek.
Bár sok társaság már alkalmaz mesterséges intelligenciát, annak felelős használata még mindig komoly kihívást jelent. A vezetők több mint fele szerint nehéz olyan szabályrendszert kialakítani, amely valóban jól alkalmazható a jelenlegi MI-modellekre. Az új alkalmazások pedig még több bizonytalanságot hoznak. Számos szervezet már a következő generációs megoldások (például szintetikus adatok, autonóm robotok vagy MI-ügynökök) rendszerbe állítását tervezi – de ezek kockázatait egyelőre nem látják át megfelelően.
Az AI-szakértő szerint „az MI valódi, hatékony bevezetése nem csupán arról szól, hogy a cégnél elkezdjük használni az egyik népszerű generatív MI-alkalmazást. Ehhez teljesen újra kell gondolni az üzleti folyamatokat, meg kell találni, hol hoz a technológia valódi értéket, invesztálni a nagy tétekre, edukálni a kollégákat, adaptálni a szervezet egészét, és közben stabil kereteket kell kialakítani az MI irányításához és működtetéséhez.”
Azok a döntéshozók, akik ezt időben felismerik, és a megfelelő, világlátott szakértők együttműködésével el is kezdik megvalósítani, biztosíthatják jövőbeni sikereiket
– tette hozzá Tilesch George.
A kutatás arra is rámutatott, komoly véleménykülönbség van a vezérigazgatók és a kutatásban megkérdezett többi topmenedzser között. A CEO-k jobban aggódnak a mesterséges intelligencia felelős használata miatt, mint a pénzügyi, HR-, marketing- és kockázatkezelési vezetők. Ennek leginkább az az oka, hogy az egyes területek vezetői nem érzik magukat felelősnek az MI működtetéséért vagy egyszerűen nem látják át megfelelően a hatásait a teljes vállalati spektrumon. Ez nem meglepő, hiszen végső soron, mint stratégiai fontosságú terület, a legtöbb cég esetében a vezérigazgató közvetlenül irányítja az MI-vel kapcsolatos fejlesztési irányokat. A megkérdezett CEO-k fele a saját felelősségi körének is tartja a mesterséges intelligencia bevezetését, hasonló arányban, mint a technológiai és az informatikai döntéshozók.
Idén Krausz Ferenc nyitja meg az AI Summit Konferenciát
A neves magyar Nobel-díjas lesz az, aki ősszel hivatalosan megnyitja az Economx mesterséges intelligenciáról szóló grandiózus, több ezres résztvevőszámot váró eseményét. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A Nézőpont úgy látja, Orbán Viktor alkalmasabb kormányfőnek, mint Magyar Péter
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni