Hosszú Katinka olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó négy cégéből kettő tavaly veszteséges volt, az étterme bezárt, az Iron International inaktív maradt, és csak a Katinka & Co. Kft. tudott osztalékot fizetni.
Szerző(k): T. E.A felszámolás alatt is működő ISD Dunaferr közbenső mérlege szerint 728 milliárd forintnyi hitelezői követelés érkezett a vasmű ellen, amelynek eszközeit már új cégekbe szervezték ki. Pénteken az összes megmaradt dolgozó megkapja a felmondását, ezzel lezárul egy korszak a magyar ipartörténetben.
Szerző(k): T. E.21,3 milliárd forint nyereséget tudott felmutatni tavaly az első egyedévben a K&H. Most épphogy az egyharmadát jelentette. A legnagyobb teher a bankadó.
Szerző(k): EconomxDollármilliárdos mínuszban zárta pénzügyi évét az elbocsátásokat is bejelentő Nissan, amely a vámháború hatását sem tette zsebre.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Toyota egyetlen hűséges vásárlója sjaát hazája, Japán. Az autógyártó hatalmas bizonytalanságon megy keresztül az észak-amerikai piacon, mert most még bevásárolnak az emberek az autókból, de a vámok élesedésével kiszámíthatatlan lesz a helyzet. 21 százalékos profitveszteséggel számol a cég.
Szerző(k): L. K.A kiskereskedők lenyelték a veszteségeket, az árak nagyrészt nem változtak, 2500-féle élelmiszer közül kevesebb mint 20 százalék került többe az árrésstop bevezetése óta.
Szerző(k): T. E.A Trump-éra óta a kriptotérben csak kapkodjuk a fejünket. Bennfentes kereskedelem, illúzióktól megfosztott kiskereskedők, Bitcoin-habzsoló intézmények. Most pedig a Mantra lánc kirablása.
Szerző(k): Farkas TiborAz árrésstop a Sparnak havi 1,5 milliárd forint veszteséget jelent.
Szerző(k): Economx