A K&H Bank adózás utáni nyeresége 8 milliárd forintot tett ki idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 21,3 milliárd forintot követően – közölte a pénzintézet. A tájékoztatásuk szerint
48 milliárd forint bankadó terhelte a 2025 első negyedéves eredményt.
Peter Roebben, a K&H csoport vezérigazgatója a közleményben elmondta: a bank adózás utáni nyeresége csökkent az előző év azonos időszakához képest a magasabb banki adók, a lényegében változatlan kamatbevételek és az intenzív informatikai beruházásaik hatására. Hozzátette:
a kihívást jelentő gazdasági körülmények, a magyar gazdaságot az első negyedévben jellemző szerény növekedési adatok és a vártnál magasabb infláció ellenére a K&H 2025 első negyedévében is kiváló üzleti teljesítményt nyújtott.
A jelzáloghitelek és a fogyasztási hitelek iránt is igen élénk volt a kereslet, és mind hiteleik, mind betéteik állománya a piaci mértéket meghaladó mértékben nőtt. Ugyanakkor
az üzleti ügyfelek befektetési étvágya és kedve jelenleg korlátozott, a vállalati hitelek iránti kereslet pedig visszafogott volt
– mondta a közlemény szerint.
- A bank bevételei 1 százalékkal 93 milliárd forintra nőttek.
- A nettó kamatbevétel stagnált miközben a teljes hitelállomány éves szinten 8 százalékkal 3111 milliárd forintra bővült,
- a betétek állománya pedig szintén 8 százalékkal 4092 milliárd forintra nőtt.
- Az első negyedévben a K&H közel 160 milliárd forint új hitelt folyósított vállalati és lakossági ügyfeleinek.
- A befektetési alapokban kezelt vagyon pedig 21 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1800 milliárd forintot 2025 első negyedévének végére.
- Az állampapír-állomány éves szinten 62 százalékkal 1633 milliárd forintra bővült a negyedév végére.
Kitértek arra, hogy a K&H is részt vesz a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatának megfelelően az önkéntes díjkorlátozásban: számlavezetési és kártyadíjaink díjemelését 2026. június 30-ig nem számítják fel, így a díjak szintje megegyezik a 2024. év végivel. A K&H jelenleg több mint 1 millió banki ügyfelet szolgál ki, ami 4 százalékos növekedés éves szinten.
Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője arról tájékoztatott, hogy míg a bankszektor egészében a lakossági hitelállomány 11 százalékkal nőtt, addig a K&H 13 százalékos növekedést regisztrált egy év alatt.
- Az új lakáshitelek volumene 42 milliárd forint volt. A lakáshitelek átlagos összege pedig 18 millió forintról 25 millió forint fölé ugrott, vagyis 40 százalékot meghaladóan bővült, mivel jelentősen drágábbak lettek a lakások az egy évvel korábbihoz képest.
- A babaváró hitelek hasonló szintű új szerződésállományt hoztak, mint egy évvel korábban, miközben a teljes piac csökkent, a bank piaci részesedése így 16,2 százalékra nőtt.
- A személyi kölcsönök folyósításának volumene 44 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és az első negyedévben elérte a 20 milliárd forintot.
- A munkáshitel-állomány márciusban már meghaladta a 8 milliárd forintot, a részesedésük meghaladta a 13 százalékot ennél a terméknél
– tette hozzá Gombás Attila.
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója közölte: az első negyedévében 0,8 milliárd forint nettó nyereséget értek el a 3,8 milliárd forint összegű extraprofit adóval együtt. 2024 azonos időszakában a teljes év extraprofit adója 3,1 milliárd forint nettó veszteséget eredményezett. A nem-életbiztosítási üzletágban a nem-kgfb kötvényportfólió éves szinten 11 százalékkal nőtt. Az élet üzletág szintén erős üzleti teljesítményt produkált a megcélzott termékcsoportokban: a kötvényportfólió 14 százalékkal bővült éves szinten a rendszeres díjfizetésű, befektetési egységhez kötött nyugdíj-megtakarítások, illetve 5 százalékkal a rendszeres díjfizetésű kockázati biztosítások területén.
A K&H csoport a magyar gazdaság működését közel 3900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport hozzávetőleg 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége