Mínuszt hozott össze a Nissan Motor Co. japán járműgyártó vállalat, minekutána veszteséggel zárta márciusban végződött pénzügyi évét – adta hírül az MTI.
A vámok hatását is megsínylő autógyártó kedden közzétett pénzügyi jelentése szerint
670,90 milliárd jen (4,5 milliárd dollár) veszteséggel zárta márciusban végződött pénzügyi évét az egy évvel korábban elért 426,65 milliárd jen nyereséget követően,
részben a gyengébb amerikai és kínai eladások miatt.
Ez a veszteség pedig átszámítva több mint 1650 milliárd forintnak felel meg.
Ismert, a Nissan azt is bejelentette, hogy több mint 10 ezer munkahelyet szüntet meg világszerte, így a leépítések száma – beleértve a korábban bejelentetteket is – körülbelül 20 ezerre, azaz a munkaerő mintegy 15 százalékára emelkedik.
Megválik 20 ezer dolgozójától az egyik legnagyobb autóipari óriás
Elbocsátja a teljes munkaerő 15 százalékát a japán Nissan. Bővebben.A tervek szerint a vállalat 17-ről 10-re csökkenti járműgyártó üzemeinek számát, Kínán kívüli gyártókapacitását pedig 30 százalékkal csökkenti a 2027-es pénzügyi évre.
A március végén záródott pénzügyi évben a vállalat
üzemi eredménye éves szinten 87,7 százalékkal, 69,80 milliárd jenre zuhant, míg a bevétele 0,4 százalékkal, 12,63 ezermilliárd jenre mérséklődött.
A Nissan nem adott ki előrejelzést a folyó pénzügyi év eredményeire vonatkozóan az amerikai vámintézkedésekkel kapcsolatos bizonytalanságra hivatkozva.
Kína felé fordul a japán óriás, váratlan bejelentést tett a Nissan
Közel 1,4 milliárd dollárnyi új beruházást jelentette be az utóbbi időszakban gazdasági nehézségekkel küzdő autógyártó. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Megújulnak a HÉV-ek, a minisztérium kijelölte a céldátumot is
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Szerdán még nyugi, aztán jön a totális káosz
Fontos döntéseket hozott a kormány, hamarosan fény derül rájuk
Hajszálrepedések a kormánypárt páncélján: vissza kell fognia magát az elnöknek
Szijjártó bekeményített: kemény csapással áll bosszút az ukránokon
Alig két óráig tartott az orosz-ukrán béketárgyalás, Zelenszkij szerint halogatnak