A Decanter World Wine Awards-on idén először szerzett aranyérmes minősítést egy balatoni vörösbor. A Zelna Borászat Peregrina nevű alkotása mellett, három további magyar ital, két Tokaji és egy pezsgő is Platinum minősítést, összesen pedig 16 magyar bor szerzett arany minősítést.
Szerző(k): Kiffer AnnaEgyre többen merészkednek ismét a bankok közelébe, hogy személyi kölcsönt vagy lakáshitelt vegyenek fel. A hitelfelvevők ma sok esetben kedvezőbb feltételekhez jutnak, mint maga az állam – ez egy ritka, de jelenleg fennálló piaci anomália.
Szerző(k): L. K.A digitális transzformáció nemcsak a jövő, hanem a jelen lehetősége – ezt üzente a bécsi #MOI2025, ahol a magyar B120 LifeTresor startup a fintech-verseny dobogóján végzett. „Webes alkalmazásunkban biztonságos környezetben az élethelyzetünkhöz igazított vagyonlistát készíthetünk, különleges kívánságainkat rögzíthetjük és még emléknaplót is írhatunk” – mondta az egyik alapító.
Szerző(k): H. B.Egy nemzetközi blog Balaton-szépségversenyt hirdetett – a győztes település azonban szinte mindenkit meglepett.
Szerző(k): Kiffer AnnaTöbb száz jelölt indult a különös versenyen, amelyen kiválasztották a főváros, valamint az ország legrosszabb útszakaszát.
Szerző(k): G. É.A magyar előadó extra eredményt ért el a szlovákiai póker versenyen.
Szerző(k): EconomxVannak, akik még véletlenül sem szeretnek akkor nyaralni, amikor zeneszótól, rendezvényektől, koncertektől hangos a kiválasztott település. Nem menekülnek a tömegtől, de inkább napoznak, fürdenek, bor- és ételkóstolókra járnak.
Szerző(k): L. K.Az időjárás, az elmaradt meleg tavasz miatt még nem ért be a magyar dinnye, ezért csúszik a boltba kerülése is. A termés azonban meghaladja majd a tavalyit. Az árakat még nem tudni.
Szerző(k): Economx