Majka több mint 22 millió forintot nyert egy szlovákiai pókerversenyen, amely a World Poke Tour sorozat Slovakia Championship nevű állomása volt. A versenyre 587 játékos nevezett, a nevezési díj 1100 euró (kb. 425 ezer forint) volt, így a nyereményalap meghaladta az 500 ezer eurót.
Majka a döntőben a negyedik helyen végzett, és 57 920 eurót (több mint 22 millió forintot) nyert.
A döntőben három magyar játékos – Majka, Molnár László és Perger Attila – mellett egy görög, Artemois Fournaris is részt vett. A döntő során megállapodtak abban, hogy a még nyerhető pénzt az aktuális zsetonállás szerint osztják el.
A versenyt végül Artemois Fournaris nyerte, Molnár László második, Perger Attila pedig harmadik lett.
A verseny győztese további 10 000 eurót és egy Las Vegas-i verseny nevezési díját is megkapta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Teltház a nagy légitársaságoknál – utasok ezrei maradhatnak a Távol-Keleten
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"