Tisztaságot ígér a vasúttársaság indulástól érkezésig, ennek jegyében áprilistól az utazás idejére is takarítószemélyzetet állít munkába a kiemelt vonatokon.
Szerző(k): G. É.Az éj leple alatt robbanószerkezeteket helyeztek el a távolsági vasútvonalakon, így leállították a közlekedést. Eközben a hallgatók demonstrációra készülnek a fővárosba szombaton, de még aznap is szünetel még a vonatközlekedés.
Szerző(k): Sándor ZoltánÚj kezdeményezéssel állt elő a MÁV vezérigazgatója, amelyre már egy támogatót is talált Lázár János személyében. Hegyi Zsolt szertné, ha azt a bizonyos 10 vállalást kiterjesztenék a GySEV utasaira is.
Szerző(k): EconomxÖsszesen 13 vasútvonal 752 kilométerén lesz változás a nyártól. Ennyit vesz át a GYSEV üzemeltetésre a MÁV-csoporttól.
Szerző(k): G. É.Összesen 66 gázolás történt tavaly Magyarország területén és újra emelkedett azoknak a baleseteknek a száma, melyek idegenhibásak voltak, vagyis a MÁV számára fel nem róható okból következtek be.
Szerző(k): Z. B.Hegyi Zsolt kiemelte, hogy havi bázison 4,9 százalékkal nőtt a járataik pontossága. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az ötpontos közlekedési akcióterv részeként megvalósuló 1+1 milliárd eurós infrastruktúrafejlesztési programnak köszönhetően még inkább megbízhatóvá válnak majd az állami vasúttársaság vonatai.
Szerző(k): Gulyás ÁbelKét fontos nemzetközi, illetve elővárosi forgalmat lebonyolító vasútvonal fejlesztése indulhat meg hamarosan a Dunántúlon.
Szerző(k): G. É.Folytatódnak a felsővezeték-szakadás veszélyét elhárító, preventív munkálatok a győri fővonalon: átmenetileg változik az 1-es vasútvonal menetrendje.
Szerző(k): Economx