Furcsa, de gyümölcsöző és tanulságos szezont tudhat maga mögött a turizmus, ahol ősszel sem lankad az utazási kedv: a tömeghatással szemben egyre többen ilyenkor kelnek útra, amihez újszerű, de jövőbemutató döntési folyamatok alapján választunk élményhelyeket. A szolgáltatók versenyképessége ma már a digitális sztrádán dől el, de nem a gyors pénzszerzés, hanem az értékteremtés útvonalán – mondta az Economxnak a nemzetközi digitális szakértő.
Szerző(k): Thurzó KatalinLezárták az M7-es autópályát éjszaka, vasárnap délig a 7-es főútra terelik az autósforgalmat.
Szerző(k): Benkó EszterEvakuálja állampolgárait Lengyelország, ezért megnyitott két határátkelőhelyet a Belarusszal szomszédos vidéken. Mindenkit arra kértek, térjen haza, hogy ne essen bántódásuk.
Szerző(k): L. K.Erősödik az érdeklődés októberi utazások iránt is, főként az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet miatt. Az előfoglalások közel harmada már a négynapos hosszú hétvégére szól. Még alig ért véget a nyár, de már kiderült, hogy a korai és a késő őszi úticélok között is szerepel Budapest, illetve Eger.
Szerző(k): EconomxA Ryanair elhalasztja az elektronikus beszállókártyák kötelezővé tételét. Közleményük szerint biztosítani kívánják a zökkenőmentes átállást az őszi szünet után, így egy héttel eltolják a határidőt.
Szerző(k): EconomxPozsony lesz a népszerű diszkont légitársaságok új versenyterepe ősztől: a Wizz Air után a Ryanair is bejelentette, hogy október végén több járatot indít a szlovák fővárosból, miközben Bécs hátrébb léphet. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a magyar utazóknak előnyös lesz a környékbeli piaci turbulencia, ezért megéri kivárni, mert árcsökkenés és bővebb kínálat jöhet az őszi-téli szezonban.
Szerző(k): Thurzó KatalinA diákigazolvány-matricát október 31-ig érvényesíttetni kell a következő félévre, enélkül még kedvezményesen utazni sem lehet.
Szerző(k): Benkó EszterA Keleti pályaudvar vasárnapi nyitását műszaki problémák akadályozták meg, így az állomás egyenlőre zárva marad. A villamos rendszerek váratlan hibája miatt a forgalom újraindítása késik, pedig a felújítási munkákat időben befejezték.
Szerző(k): Economx