Meghökkentő ötlettel állt elő az egyik leglátogatottabb, egzotikus nyaralósziget: aki Balira utazna az idén, arra is készülnie kell, hogy a tartományba lépéskor be kell vallania a megtakarításait, ehhez fel kell mutatnia az érkezést megelőző, három havi bankszámláját – adta hírül a Welt.
Be kell számolni az útitervről is
A javaslat Wayan Koster, Bali kormányzójának új stratégiája, amellyel az a célja, hogy a spórolósabb tömegturistákat lényegében elriasszák az indonéz sziget látogatásától, helyettük a „minőségi turizmus” híveire összpontosítsanak. Már készül a parlamentben egy erre vonatkozó szabályozás, amit rövidesen megszavazhatnak.
Eszerint a beutazó turistáknak igazolniuk kell, hogy mennyi pénz volt a bankszámlájukon az elmúlt három hónapban, és az útitervet is be kell nyújtaniuk, beleértve a tartózkodás hosszát és a tervezett programokat.
A kormányzó szerint a megfelelő pénzügyi tartalékok kulcsfontosságú kritériumai a minőségi turizmusnak, amit ellenőrizni kell, mert rengeteg olyan utazó fordul meg Balin, akiknek csak egy-két hetes tartózkodásra van pénzük, viszont azután is maradnak, amit akár bűncselekmény útján oldanak meg.
Azt még nem határozta meg, mekkora az a minimális összeg, amit elfogadnak majd az ottléthez. A javaslatot viszont többen abszurdnak tartják belföldön és külföldön is, akárcsak Koster előző ötletét, miszerint betiltanák az Airbnb-t Balin – ezt a tervet a turisztikai minisztérium később elvetette.
Súlyos büntetés jár a szitkozódásért
A sziget nagyon keresett az utazási piacon a téli szezonban is, 2025-ben összesen 7,05 millió külföldi látogatót fogadtak, ami több mint 11 százalékos növekedés az előző évhez képest, és a legmagasabb érték tíz év alatt. A legtöbben Ausztráliából érkeznek, a napi átlagos költés 391 dollár (körülbelül 130 ezer forint).
A német külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy a látogatók alaposan tájékozódjanak az indonéz törvényekről, mivel ez a világ egyik legszigorúbb drogtörvényekkel rendelkező országa. Ráadásul idén január 2-án új büntető törvénykönyv lépett hatályba: eszerint a házasságon kívüli szexuális kapcsolat, valamint az elnök vagy az alelnök istenkáromlása, vagy megsértése nagyon súlyosan büntetendő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Rosszkor jött ez az adat a Fidesznek a választások előtt: inflációs sokk a szolgáltatásoknál
Kiderült, így változnak idén a Prémium Állampapír kamatok
Nem kell csodálkozni, hogy szétreped a fejünk, ilyen régen volt
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Óriási gép akadt el: rendkívüli helyzet alakult ki a reptéren
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Vér, infláció, amerikai fenyegetés: mi történik most Iránban?
Amíg leszállnak repülők, addig a BKK is szolgálatot teljesít