Ingázás nélkül a dolgozók a munkahelyi és az otthoni szerepek elmosódását tapasztalhatják, ami stresszhez vezethet. Igen ám, csakhogy az ingázás vérnyomás-problémákhoz, alvászavarhoz, agresszivitáshoz és váláshoz is vezethet.
Szerző(k): Sánta AndrásAzok, akik heti kettő-négy napot dolgoznak otthonról, 11-29 százalékkal csökkenthetik „karbonlábnyomukat”. A Covid-19 világjárvány idején szinte mindenkinek hónapokig kellett otthonról dolgozni. Az érvek és ellenérvek napi szinten kerülnek a címlapokra, és itt az újabb érv, most éppen a távmunka mellett.
Szerző(k): EconomxA Zoom videokommunikációs vállalat neve a világjárvány idején teljesen egybefonódott a távmunka fogalmával, hiszen az applikáción keresztül rengetegen tartottak videokonferenciát, vagy a távoktatásban előadást diákjaiknak. Most a vállalat visszarendelte az alkalmazottakat az irodába.
Szerző(k): Varga CsengeIdeje a cégeknek megtanulniuk alkalmazkodni a Z-generáció sajátosságaihoz – mondta el a Napi.hu-nak Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet elnöke.
Szerző(k): Drávucz PéterA munkavállalók jelentős része ma már elvárja az otthoni munkavégzés lehetőségét, sokaknál kiemelt szempont az álláskeresésnél a rugalmasság. Szakmai körökben mégis élénk vita folyik arról, hogy a home office törvényszerű lehetőség-e, pedig a munka törvénykönyve világosan fogalmaz.
Szerző(k): Nagy KristófA hibrid munkarend az elmúlt két évben legalább olyan általánossá vált, mint a klasszikus általános munkarend. Általános szabályok híján a jól működő rugalmas rendszereket helyi szinten alakítja a munkáltató és a munkavállaló. Fontos a kölcsönösség, a bizalom, az infrastruktúra megléte, a hatékony munkaszervezés, de a szubjektív szempontok sem elhanyagolhatók. Idetartozik a csapatszellem, a munka és magánélet egyensúlya és az interakciók fenntartása.
Szerző(k): Nagy KristófEgy New York-i marketingprofesszor szerint elvágja magát az előrelépési lehetőségektől az, aki nem hajlandó az irodában dolgozni. Elméletét egy közelmúltban publikált tanulmány is igazolja: kevesebb visszajelzést kapnak a junior kollégák távmunka esetén.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA milliárdos erős szavakat intézett a távmunkában dolgozókhoz, és azt kérdezte, miért méltányos, hogy távolról dolgozzanak, amikor mások ezt nem tudják megtenni. Úgy fogalmazott, a home office nem csak termelékenység kérdése, szerinte ez erkölcsileg helytelen.
Szerző(k): Economx