A feltörekvő országokat követve a fejlett országok jegybankjai egyre inkább úgy érzik, növelni kellene az arany súlyát tartalékaikban. A dollár súlyának csökkenésére számítanak eközben, a nemesfém iránti étvágyat nem csökkenti, hogy árfolyama rekordközeli szinteken áll.
Szerző(k): EconomxA hazai baromfitenyésztés piacvezető vállalatának 173,6 milliárd forint volt a teljes 2023-as forgalma, ami 11 milliárdos növekedést jelent a megelőző évhez képest.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA tavalyi évhez képest idén mintegy 20 százalékkal drágább lesz az ingatlanjaink üzemeltetése – mondta el az Economxnak a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke, aki szerint ennek oka az infláció, és a személyi kiadások, valamint az energiahordozók árának elkerülhetetlen emelkedése.
Szerző(k): Drávucz PéterSikeres éven van túl a hitelintézet, egy év alatt csaknem két és félszeresére nőtt az adózás előtti eredménye, ami így összesen közel 7,4 milliárd forintot tett ki.
Szerző(k): Zádori BenceA kormány 51 milliárd forintot vett ki belőle.
Szerző(k): T. E.A huszonévesek mindössze 16 százaléka derülátó.
Szerző(k): EconomxHszi Csin-ping kormánya számára egyre sürgetőbb, hogy felrázódjon a kínai gazdaság, továbbá, hogy megálljt parancsoljanak a tőzsdei hullámvölgyeknek.
Szerző(k): Zádori BenceFeltöltik a stratégiai olajtartalékokat: 3 millió hordónyi mennyiség megvásárlásáról döntött az Egyesült Államok kormánya.
Szerző(k): Economx