Kína két héten belül csökkenteni kívánja a bankok kötelező tartalékrátáját, és további ösztönző intézkedéseket helyez kilátásba.
A kötelező tartalékráta (RRR) azt határozza meg, hogy a bankoknak mekkora készpénzmennyiséget kell tartalékban tartaniuk. Ezt február 5-től 0,5 százalékponttal lesz kevesebb, hogy mintegy 139 milliárd dollárnyi hosszútávú likviditást biztosítsanak a piac számára. A változást a Kínai Népbank (PBOC) elnöke jelentette be – írja a Bloomberg.
Az efféle változásokat általában a jegybank jelenti be először, ezt megelőzően pedig a kínai kabinet is utalt eféle szándékára, azonban a részvények hatalmas zuhanása, valamint a nyugtalanító gazdasági adatok miatt a hatóságok kényszerhelyzetbe kerültek.
Shen Meng, a pekingi székhelyű Chanson & Co ügyvezető igazgatója szerint az RRR-csökkentés előzetes bejelentése arra utal, hogy nincs más hatékony eszköze a piaci volatilitások megfékezésének.
A bejelentés hatására a Hang Seng China Enterprises mutatója tovább növelte nyereségét, 2022 novembere óta pedig a legnagyobb kétnapos emelkedést könyvelhette el. Enyhén csökkent a 10 éves kínai államkötvények hozama, ám utána 2,51 százalékra emelkedett. Az offshore jüan pedig az állami bankok dolláreladásai közben eltörölte korábbi veszteségeit.
Több elemző is úgy véli, hogy ezzel a lépéssel a kínai holdújév előtt akarja a kormány finomítani a likviditást, ugyanakkor szélesebb körben ennél korlátozottabb lehet a gazdasági hatás.
Mások szerint a lépést néhány befektető arra használhatja majd, hogy kiszálljon, ha ilyen rövid távú piaci fellendülés következik be. Feltéve, ha nem szól bele a politika még inkább az olyan strukturális problémák kezelésébe, mint az ingatlanpiac.
Az ingadozó jüannal kapcsolatos aggodalmak és bizonytalanság a Federal Reserve kamatcsökkentési terveivel kapcsolatban is félelmet váltott ki, ez pedig a Népbank mozgásterét is csökkenti a lazítási pályán, ugyanakkor a pénzintézet elnöke, Pan Gongsheng szerint jelei vannak a közelgő fordulatnak.
A világ két legnagyobb gazdasága közötti eltérő politikák szűkülése „kitágítja a teret Kína monetáris politikai műveletei számára” – mondta, hozzátéve, hogy az ország pénzügyi kockázatai kezelhetőek.
Hatalmas mentőcsomaggal állítaná meg Kína az összeomlást
A kínai vezetés a hírek szerint hatalmas mentőcsomagot állít össze, amivel megfordítanák az ország tőzsdéinek zuhanását. Csakhogy ez is kevés lehet a hangulat javítására.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)