Rezsivédelemre, gazdaságfejlesztésre, sportra és az egyházak támogatására költ a tartalék terhére a kormány.

A legfrissebb Magyar Közlönyben olvasható a kabinet határozata a pénzek átcsoportosításról.

A legnagyobb tételek:

  • gazdaságfejlesztési feladatokra, ezen belül a gazdasági ellenálló képesség fejlesztése és ipari alkalmazott technológiák bevezetésére 27 milliárd forint, 
  • a Hungaroringre 10 milliárd forint, 
  • egyházi működési, program és fejlesztési támogatásokra 7 milliárd forint, 
  • az Igazságügyi Minisztérium dologi kiadásaira 3,2 milliárd forint.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 6,5 milliárd forintot vett ki a kormány, ebből

  • a BM-hez tartozó vízügyi igazgatóságok beruházásokra 2 milliárd forintot kapnak, 
  • a Pénzügyminisztérium pedig dologi kiadásokra 3,7 milliárd forintot. 

A Rezsivédelmi Alap lakossági rezsivédelmi tételéből a kormány 16,93 milliárd forintot vont el az Energiaügyi Minisztérium „villamosenergia-termelés mint rendszerbiztonsági szolgáltatás ellentételezésére”.

A Rezsivédelmi Alap versenyszektornak nyújtható támogatásból pedig a kabinet 4,1 milliárd forintot csoportosított át az „ipari fogyasztók veszélyhelyzeti rezsitámogatásával összefüggő kiadásokra”.