Könnyen elképzelhető, hogy a Szerbiának most átadott, az Újvidék-Szabadka vonalra szánt, 200 kilométer per órás sebességre is képes kínai villamos motorvonatokat homologizálhatják a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszára. A Kína és Szerbia között megköttetett üzlet azért is jelentős, mert ez az első alkalom, hogy Kínában gyártott EMU-t (electric multiple unit) Európába exportálnak.
Szerző(k): Németh TamásA kihívások ellenére 2023-ban egy rekordévet zárt a Waberer's, mondta Barna Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója. Mozgalmas éven vannak túl és már megfogalmaztak egy 2027-ig szóló stratégiát is.
Szerző(k): Koncsek RitaHamarosan 800 ezer autó épülhet évente itthon, csak épp az infrastruktúra nincs rá felkészítve. Komoly gondokkal küzdenek a hazai gyárak az árufuvarozás terén, a most készülő autó- és akkumulátorgyárak pedig csak nehezítik a helyzetet.
Szerző(k): L. K.Egyre több olyan szállítmányra csapnak le, ahol banános ládákba rejtik a drogot.
Szerző(k): EconomxAz Aspides misszió a Vörös-tengeren február 19-én indult francia, német és olasz részvétellel.
Szerző(k): EconomxKésik az import, növekednek a költségek.
Szerző(k): Horváth TiborA GLS Hungary bővítette az akár 80 kilogrammos küldeményekre vonatkozó „GLS XXL” szolgáltatását: már nem csak a megrendelt lakossági elektromos áruk (például háztartási gépek, mint hűtőszekrények, mosógépek, tűzhelyek) házhoz szállításával, hanem ezzel egyidőben a használt, cserélendő eszköz elszállításával is meg lehet bízni a céget – közölte a logisztikai vállalat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Vörös-tengeren zajló krízis egyre több vállalat működését akadályozza.
Szerző(k): EconomxMár a közeljövőben megfizethetjük annak az árát, hogy a húszi fegyveresek az ellenőrzésük alá vonták a Vörös-tenger hajóforgalmát. Az ezt a tengeri útvonalat választó konténerhajók száma minimálisra apadt a támadások miatt, Afrika megkerülése azonban nagy kitérő, amely hamarosan inflációs formában is megmutatkozhat. Az Economxnak nyilatkozó kutató szerint a március-júniusi időszak lesz az igazán kritikus ilyen szempontból. Ha pedig sokáig húzódna a konfliktus, Európa kénytelen lehet Oroszország felé kacsintani.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn