A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.
Szerző(k): EconomxVelence idegenforgalmi adót vezet be annak érdekében, hogy valamelyest megpróbálja megállítani a turisták áradatát. Már lehet jegyeket foglalni 2024-re.
Szerző(k): Hercsel AdélVéglegessé vált a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében. Az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslattal összhangban a hivatal támogatja a szálláshelyfoglalási platformok szerződési feltételeinek szigorítását, megtiltaná a tisztességtelen, illetve az árversenyt akadályozó szerződéses gyakorlatokat, valamint átláthatóbbá tenné a szállásközvetítő platformokon a rangsorolás szempontjait.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsSokan indulnak téli vakációra már az adventi időszakban, illetve töltik az ünnepeket, különösen a szilvesztert hotelekben, panziókban. Ahogy a síturizmus is a közkedvelt téli időtöltések egyike. Legyünk azonban nagyon résen, a csalók itt és most is lesben állnak.
Szerző(k): EconomxAz észak-afrikai ország idegenforgalmi minisztere a szomszédos konfliktus ellenére is bízik abban, hogy jövőre túlszárnyalják az idei évben várt 15 milliós látogatói számot, ezért adókedvezményekkel gyorsítanák fel a szállodaépítéseket.
Szerző(k): EconomxFriss turisztikai adatok szerint novemberre eddig 4,5 százalékkal, decemberre pedig 3,6 százalékkal magasabb az előfoglalások száma, mint egy éve ilyenkor. A belföldi vendégek többsége év végén vidéki úticélt választ, Hévíz, Sárvár, és Bükfürdő a legnépszerűbb desztináció.
Szerző(k): EconomxAzoknak a szállásadóknak küldtek levelet, akik késve vagy egyáltalán nem kapták meg a pénzüket, csakhogy kiderült: a cég maga sem tudja, kinek tartozik.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Egyesült Királyság migránsszállodáinak „királya” évente 60 millió fontot keres.
Szerző(k): EconomxA kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 84 milliárd forint volt augusztusban, ez folyó áron 25 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Szerző(k): Economx