A Booking.com vezérigazgatója kedd délután levélben kért bocsánatot azoktól a szállásadóktól, akik érintettek voltak a kifizetési botrányban és késve, vagy még a mai napig sem kapták meg a pénzüket.
Az is kiderült, hogy nem szimpla rendszerkarbantartás volt a vállalatnál, hanem a pénzügyi és fizetési platformjaik frissítése is, amibe láthatólag óriási baki csúszott.
Tudjuk, hogy az érintettek közül egyeseknek ez hatással volt vállalkozására, valamint szakmai és magánéletére. Ezt mélységesen sajnálom.
- írta Glenn Fogel vezérigazgató, aki hozzátette: – „Ez nem az a szolgáltatási színvonal, amelyet valaha is szeretnénk nyújtani partnereinknek”.
A vezérigazgató egyúttal legalább 50 euró értékű kárpótlásra tett ígéretet. Az összeg nem fix, hanem változik a tartozás hosszának és összegének mértékével, de minimum ennyi.
A spabook.net szakportál a levél alapján arra az apróságnak semmiképpen nem nevezhető fejleményre is felhívja a figyelmet, hogy a Booking maga sem tudja, kinek tartozik még. A levélben ugyanis arra kérik a megszólított szállásadókat, hogy jelentkezzenek, ha még mindig nincs rendben az elszámolás.
Ebből tehát nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy a probléma súlyos és továbbra is fennáll.
Mint emlékezetes, Glenn Fogel személyes LinkedIn profilját is elárasztották a panaszos hozzászólások, a károsultak pedig igen kitartónak bizonyultak. A mostani bocsánatkérés az üzenetcunamira adott válaszként értékelhető.
Újabb Booking.com horrorsztori esett ki a levélszekrényből
Tudomásunkra jutott még egy történet egy olyan hazai szállásadótól, aki szintén pórul járt a Booking.com nemzetközi szállásközvetítő oldallal. Csakhogy Ádám, a Miskolc közeli Izzy Apartament tulajdonosának története túlmutat azon, hogy a Booking.com tartozik a magyar szállásadóknak. Ezúttal a kamuprofiloktól a kedvezőtlen forint-árfolyam átváltáson át a tehetetlen ügyfélszolgálatig felmerül több, eddig egészen új cifraság is az ügyben. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket