Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter január 21-i hatállyal módosította a kukaholding által a szolgáltatóknak fizetendő díjról szóló, 2016. májusi rendeletet. A kukaholding a jövőben a saját - a beszedett díjakon felüli - forrásaiból is fizethet a közszolgáltatóknak, akik viszont félévente kérhetik a költségeik felülvizsgálatát.
Szerző(k): Németh GézaA kukaholdingnak is nevezett NHKV a jövőben 7-11 milliárd forinttal kevesebbet fizetne a budapesti szemétszállításért felelős FKF-nek. Ez a házak előtt felhalmozódó szeméthegyekkel fenyeget.
Szerző(k): Vég MártonHa Budapest vezetése nem tud megegyezni a kormánnyal az úgynevezett kukaholding által visszatartott pénzek sorsáról, fennakadások lesznek a fővárosi szemétszállításban – állítja a közterület-fenntartó.
Szerző(k): Rácz GergőA szilveszteri ünnepségek után 190 köbméter hulladékot takarítottak össze az FKF Nonprofit Zrt. munkatársai – közölte a cég.
Szerző(k): Rácz GergőAz FKF Nonprofit Zrt. dolgozói az óévet búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 06.00 órakor kezdenek takarítani.
Szerző(k): Rácz GergőMintegy 50 milliárd forint szemétdíjat követel a lakosságtól a kukaholding, miközben nem tartotta be a számviteli törvényt és a NAV is feltárt 359 millió forint áfa adókülönbözetet az állami cégnél. Az elkészült 2018-as beszámoló szerint nőtt az NHKV bevétele, nyereséggel zártak, de a saját tőke mínusz 23,4 milliárd forintra zuhant.
Szerző(k): Vég MártonEgy háromoldalú együttműködés eredményeként 10 ezer tonna hulladékot és uszadékfát állítottak meg, termeltek ki és dolgoztak fel a kiskörei vízlépcsőnél - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal szerint öt cég összejátszott hulladékkezeléssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban, ezért több mint 860 milliós bírságot szabott ki rájuk.
Szerző(k): Domokos Erika