Annyi pénz megy el a rendőrségi autók szervízelésére, amennyiből igazi luxusautókat is lehetne vásárolni. Egyébként táblázatban mutatjuk meg, hogy áll a rendőrség felszereltsége.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Belügyminisztérium most nem adott tájékoztatást a kórházakban elhagyott csecsemőkről, továbbra is homály fedi a gyermekek elhelyezését.
Szerző(k): T. E.Hiába szerepel 5 milliárd forint a magyar költségvetésben arra, hogy ezt a kórházak igénybe vegyék a műtétek elvégzéséhez, nem teszik, pedig ezzel a várólistákat csökkenteni lehetne - állapította meg Rétvári Bence, aki az összeg felől közelítette meg a kérdést. A várólisták csökkentéséhez a pénzbeli segítség nem elég, fogalmazott korábban Kiss Zsolt, a NEAK főigazgatója.
Szerző(k): L. K.Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadón azt mondta: Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros, de ezt a címet nem adják ingyen.
Szerző(k): Z. B.Kiderült, hogy már 2434 embercsempészt engedtek ki a börtönből reintegrációs őrizetbe, közülük 655 már letöltötte a büntetését, viszont 17-en ismét megszegték a magyar törvényeket. A kormányzat szerint 18 milliárd forintot spórolt a magyar állam.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaRétvári Bence szerint 4600 tanári fizetés már most is meghaladja az egymillió forintot. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára megerősítette, hogy idén átlagosan 21,2 százalékos béremelésre számíthatnak a tanárok és az óvodai dolgozók.
Szerző(k): Gulyás ÁbelBiztonságban folytatódik ma a tanítás, a rendőrök minden iskolát átvizsgáltak, sőt voltak olyanok is, akik nem kaptak fenyegető levelet, de kérték az ellenőrzést. Az államtitkár szerint, ha az elkövető Magyarországon van, akkor mindenképpen elkapják.
Szerző(k): L. K.Közös sajtótájékoztatót tartott kora délután az Országos Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium a bombariadóval kapcsolatban. A 300 felé közelít az érintett iskolák száma, de az államtitkár szerint senki sincs veszélyben.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba