Tavaly ősszel derült ki, hogy minden eddiginél több olyan kisbaba él csecsemőosztályokon azért, akik a szüleiknek nem kellettek, és mivel régóta nincs elég nevelőszülő, a gyerekvédelem sem tud gondoskodni róluk. Akkor a Belügyminisztérium a Népszavának elismerte: országosan 280-300 elhagyott újszülött rekedt kórházban.
A lap most újra rákérdezett a tárcánál, hogy
- mennyi ideig tart az eljárás, az örökbefogadhatóvá nyilvánítás után hány nap, hét telik el, míg új családjához költözhet a kisbaba;
- ezt az időt a kórházban kell kivárniuk, vagy talált erre humánusabb megoldást a kormány; a
- 280-300 hasonló sorsú kisbaba közül miért csak 59 örökbeadható, a többiek miért nem,
- és akik maradnak az állam gondoskodásában, azoknak hogyan alakult, alakul az elhelyezésük;
- országos szinten jelenleg hány kisbaba él kórházi körülmények között,
- és pontosan mely kórházak érintettek ebben.
A Belügyminisztérium azonban egyetlen kérdésre se válaszolt.
A lap azt követően fordult a minisztériumhoz, hogy megtudta,
a kalocsaiból a bajai kórházba költöztettek 13 újszülöttet, csecsemőt és kisgyermeket, a legnagyobb már több mint egy éve élt ott.
Úgy tudni, azért kellett átköltözni a gyerekeket, mert bezárt a kalocsai gyermekosztály, ahol születésük óta éltek.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) elismerte, hogy átszállítottak gyermekeket egyik kórházból a másikba, de azt nem közölték, hány babát érintett ez. A lépést azzal indokolta, hogy biztosítsák a legmagasabb szintű ellátást, gondozást; cáfolta, hogy bezárt volna a kalocsai gyermekosztály.
A lap emlékeztet, hogy nemrég a budapesti Heim Pál Gyermekkórház kért segítséget 14 elhagyott csecsemő miatt az OKFŐ-től. Ezért a szervezet 8 fővárosi és Pest megyei kórházhoz fordult, hol tudnának átvenni kórházban hagyott, de nem beteg gyerekeket a Heim Páltól.
Nemrég Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszélt arról, hogy a szülészeti osztályokon egy új eljárásrendet is alkalmaznak a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadási ügyében. Ez azt jelenti, hogy
a kórházak kapcsolattartókat jelöltek ki a kormányhivatal munkájának segítésére.
A lap úgy véli, az OKFŐ mostani válaszából az derült ki, hogy egyetlen érdemi változás sem történt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Kiakadt az orvosi kamara: a szemünk előtt zuhan a mélybe a pszichiátriai ellátás
Lázadás az EU-ban: most éppen a ketreces tojásai miatt szorulhat Ukrajna
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás