Már több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál a tankerületi iskolákban, a legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint – közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
Rétvári Bence a bejegyzésben kiemelte: fontos, hogy a tanárokat emberileg és anyagilag egyaránt megbecsüljék, hogy a tanári bérek elég magasak legyenek a kiváló pedagógusok pályán tartásához és a fiatalok tanári pályára ösztönzéséhez.
A Fidesz politikusa fontosnak tartja, hogy az igazgatóknak is olyan bért tudjanak kínálni, aminek a hatására több jelentkező közül választhatják ki a legjobb tanárt.
A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
A posztjában a béremelés finanszírozása is kitért a BM államtitkára, kiemelve, hogy a 2025-ös tanár és óvónő béremelés többletforrása a költségvetésben összesen 339 milliárd forint, mivel megvan hozzá a szükséges forrás, ezért jövőre a tanárok bére a diplomások bérével megegyező mértékben emelkedik tovább.
Nem kerülte el Orbán Viktor az ezermilliárdos veszedelmet, sőt!
Tavaly decemberben egy hónap alatt 811 milliárd forintos hiányt termelt a magyar államháztartás. Ami nagyobb baj, hogy 1200 milliárd forinttal kevesebb lett az áfabevétel az éves előirányzathoz képest.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye