Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Szerző(k): EconomxA terrortámadásban elhunytakra emlékeznek.
Szerző(k): V. G.A szétlőtt autóról és a terrortámadás őrizetbe vett gyanúsítottjáról jelentek meg fotók az interneten.
Szerző(k): EconomxOroszország március 22-én éjjel újabb nagyszabású drón- és rakétatámadást intézett Ukrajna városai ellen Harkov, Zaporizzsja és Krivij Rih ellen, elsősorban az energetikai infrastruktúrát célozva.
Szerző(k): EconomxA beszláni vérengzés óta nem történt ilyen súlyos attak Oroszországban.
Szerző(k): EconomxA háború harmadik naptári évébe lépve, momentán egyik fél sem áll közel a légi fölény eléréséhez. Ez pedig többek között arra késztette Ukrajnát és Oroszországot is, hogy továbbfejlessze dróntechnológiáját. Így az ukrajnai háborúban máig valódi drónevolúciót láthatunk, a Moszkva és a Kijev által is nemzetközi segítséggel bevetett mesterséges intelligencia pedig még távolról sem érte el a zenitjét.
Szerző(k): Hercsel AdélAz ENSZ Közgyűlésének mind a 193 tagállama elfogadta a szervezet első mesterséges intelligenciával kapcsolatos határozatát. Azonban az USA által előterjesztett, Kína és Oroszország által is támogatott határozat nem kötelező érvényű, és főleg általános kitételekből áll, továbbá nem foglalkozik olyan kritikus kérdéssekkel, mint az AI katonai felhasználása.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA lengyel államfő megerősítette azt a már korábban is felvetett javaslatát, hogy a NATO-ban ismét emeljék fel a GDP 3 százalékára a védelmi kiadásokat, amint ez a hidegháború idején volt.
Szerző(k): Horváth Tibor