Az ukrán légierő szerint Oroszország 57 drónt és rakétát lőtt ki Kijevre és Lviv környékére vasárnap, nagy részüket sikerült semlegesíteni.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról számolt be a Telegram üzenetküldő alkalmazásban, hogy több robbanás is történt az ukrán fővárosban, miközben a légvédelmi rendszerek a támadás elhárításán dolgoztak.
Az ukrán légvédelmi erők körülbelül egy tucat Oroszországból indított rakétát lőttek le Kijev fölött és a főváros közelében, áldozatokról és nagyobb károkról egyelőre nincs információ – számolt be Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője.
Az orosz erők rakétatámadást indítottak a nyugat-ukrajnai Lviv környéke ellen is. Andrij Szadovij, a város polgármestere azt közölte, hogy 20 rakéta és 7 drón támadta a kritikus infrastruktúrát.
A Lviv környékére kilőtt egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét, ezért készültségbe helyezték az ügyeletes erőket és felszálltak a lengyel és szövetséges repülőgépek, hogy biztosítsák az ország légterét.
Varsó magyarázatot fog kérni Moszkvától az orosz cirkálórakéta által vasárnapra virradóan elkövetett légtérsértésre - jelentette be Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője.
A szóvivő arra reagált vasárnap reggel a külügyi tárca X közösségi felületén, hogy a nyugat-ukrajnai Lviv régiót is ért orosz rakéta- és dróntámadás közben az egyik cirkálórakéta átmenetileg behatolt a lengyel légtérbe.
„Lengyelország a területét érintő újabb légtérsértés tisztázását fogja követelni az Oroszországi Föderációtól" – áll Wronski bejegyzésében. A szóvivő hozzátette: Varsó egyúttal „az ukrán lakosság és Ukrajna területe ellen irányuló légi terrortámadások beszüntetésére", a háború befejezésére szólítja fel az orosz vezetést, valamint arra, hogy "a saját belügyi problémáival foglakozzon".
„Elítéljük a terrorizumus, valamint az erőszakos határrevízióra tett próbálkozások minden formáját" – írta Wronski.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter vasárnap délelőtti sajtóértekezletén megerősítette: a vasárnap hajnali 4 óra után történt incidens miatt készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt.
A rakéta 39 másodpercig tartózkodott a lengyel légtérben, amelybe mintegy 1-2 kilométer mélységben hatolt be – közölte Kosiniak-Kamysz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
