A 2019-ben lángok martalékává vált katedrális újjáépítése újabb mérföldkőhöz érkezett.
Szerző(k): EconomxIzrael le fogja vadászni a radikális iszlamista Hamászt Libanonban, Törökországban és Katarban is, még akkor is, ha ez éveket vesz igénybe – jelentette ki Ronen Bar, a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat főnöke egy felvételen, amelyet vasárnap tett közzé a Kan közszolgálati média.
Szerző(k): EconomxLeállítják azt a havi, közel 700 ezer forintos edzői juttatást, amely eddig Hosszú Katinka férjét illette meg. Gelencsér Máté 2021 márciusától kapta a Kiemelt Edzői Programban szereplő szakembereknek járó fizetést.
Szerző(k): EconomxPárizs polgármestere szerint túl sok a nagy és környezetszennyező terepjáró a városban. Éppen ezért arra kéri a választókat, hogy döntsenek a parkolási díj emeléséről, hogy zöldebbé tudják tenni a fővárost.
Szerző(k): EconomxKiemelt szerepet kaphat az Airbnb a jövő évi párizsi olimpiára érkező turisták elszállásolásában a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött partnerségi megállapodásnak köszönhetően. A NOB és az amerikai cég egyessége kiváltotta a francia szállodatulajdonosok ellenállását, akik az Airbnb tiszteségtelen versenyelőnyére panaszkodnak.
Szerző(k): EconomxA szervezők korábban azt ígérték, hogy igyekeznek minél kevesebb hatást gyakorolni a környezetre, de idő közben erről megfeledkeztek.
Szerző(k): EconomxAz orosz elnök mostanában keményen beleszáll a NOB-ba, és a játékokon való részvételt politikai kiváltságnak gondolja.
Szerző(k): EconomxA hosszú kihagyása után most visszatérő olimpiai bajnok az úszás utáni vagy épp melletti jövőjére is gondol. Ezért kezdte meg ismét tanulmányait a felsőoktatásban Milák Kristóf.
Szerző(k): EconomxElőzetesen három sportág maradt ki a műsorból, melyek közül az öttusát és a súlyemelést támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.
Szerző(k): Zádori Bence