Maradhat a Los Angeles-i olimpiai program része az öttusa és a súlyemelés, az ökölvívás azonban kimaradhat. Thomas Bach, a NOB elnöke pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be a vb határozatait, továbbá azt, hogy a szervezők által javasolt öt sportág felvételét is támogatják.

Ezek a krikett, a flag football, a lacrosse, a fallabda és a baseball.

2021 decemberében döntött a NOB az előzetes programról, amiben még az említett három sportág nem kapott helyett.

Az öttusa éles változással lehet része a 2028-as olimpiának, mivel ekkortól váltja fel a lovaglást az akadályverseny. A súlyemelés szintén maradhat.

Az ökölvívásnak azonban jelenleg nincs olyan nemzetközi szövetsége, amit a NOB elfogad partnernek, mivel Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget (IBA) még 2019-ben felfüggesztette gazdálkodási és vezetési válsága, valamint súlyos etikai hiányosságai miatt.

A végrehajtó bizottság határozatai még nem véglegesek, azokról a NOB a vasárnap kezdődő közgyűlésén fog dönteni.

Búcsút int a lovaknak az öttusa

Az Associated Press emlékeztet, hogy a modern öttusa átalakításáról azután döntöttek, hogy a tokiói ötkarikás játékokon botrányba fulladt a díjugratás. A versenyzők mellé ugyanis a szervezők választották ki a lovakat, ami többek gondokat okozott: a német Annika Schleu és Saint Boy versenye nemzetközi felháborodást keltett. Helyette a magyar kereskedelmi csatornákról is ismert akadályverseny lesz az ötödik tus az úszás, a lövészet, a futás és a vívás mellett.