Véget ért az amerikaiak számára az UNESCO-s tagság: Trump 2017-ben már döntött erről, a Biden-adminisztráció visszalépése után viszont újra elhatározta ugyanezt, így jövő év végéig távoznak is a szervezetből.
Szerző(k): Sándor ZoltánVilágszerte több mint 11 millió rászoruló menekült maradhat élelem, gyógyszer és oktatás nélkül, mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának forrásai drámaian megcsappantak.
Szerző(k): Kónya PolettÉvről évre egyre kevesebb diák kezdi el az első osztályt. Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint elkerülhetetlen lesz a kisebb létszámú iskolák összevonása.
Szerző(k): EconomxLebontották a Gellért-hegyen álló egykori Munkásőrség parancsnoki és tisztképző épületeit, helyükre egyetlen új épület kerül, amely a Mathias Corvinus Collegium (MCC) oktatási központja lesz.
Szerző(k): T. E.A hazai lakosság vágyna a rövidebb munkahétre, de komoly feltételeik vannak.
Szerző(k): EconomxMegjelent a Magyar Közlönyben, hogy 10,95 milliárd forint áll rendelkezésre a tanárok illetményemelésére. A szakszervezetek szerint több tanár pontját azért húzták le, hogy lemaradjanak a kiemelkedő kategóriától.
Szerző(k): EconomxPintér Sándor egy salátatörvényben újragondolná a pedagógusok teljesítményértékelését és még számos egyéb változás is jöhet az iskolák életében.
Szerző(k): EconomxAlig ért véget a tanév, máris több mint kétezer álláshirdetésben keresnek szaktanárt, tanítót, óvodapedagógust, iskolatitkárt.
Szerző(k): Economx