Az áldozatok között nők és gyerekek is vannak. A nigériai hadsereg parancsnoka elnézést kért a légicsapásért.
Szerző(k): Vermes ÁdámA november végi közgyűlésen szavazzák meg, hogy fordítanak-e erre a költségvetésből.
Szerző(k): EconomxAz Economx értesülései szerint novembertől újabb regionális nyomozó ügyészi szervezet jött létre a képviselők, bírák, rendőrök, katonák által és ellenükre elkövetett ügyekben történő nyomozások lefolytatására. A hatóság ugyanakkor más területeken is aktív.
Szerző(k): Drávucz PéterTetten értek egy 60 éves főorvost és 59 éves asszisztensét, akik rendszeresen paraszolvenciát fogadtak el a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért cserébe.
Szerző(k): Zádori BenceNem akart ennyit fizetni - mondta a férfi, aki kissé béna trükkhöz folyamodott, hogy olcsóbban vehesse meg a termékeket.
Szerző(k): EconomxSikkasztás miatt kezdeményezi az ügyészség az Audi két érdekképviseleti vezetőjének letartóztatását. Az Audi Hungaria Zrt. megerősítette, hogy az érintett szervezet az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).
Szerző(k): EconomxKőkény Zoltánt nevezte ki a Péterfy Sándor utcai kórház élére Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató. Az intézet élén azután történt váltás, hogy a kórház patológiai osztálya nem megfelelően működött.
Szerző(k): Zádori BenceAntónio Costa portugál miniszterelnök benyújtotta lemondását a portugál elnöknek, miután a nyomozók átkutatták hivatalos rezidenciáját egy állítólagos korrupcióval kapcsolatos vizsgálat során.
Szerző(k): Horváth TiborAz alig 19 éves H. Kálmán pár hónap alatt több tucat embert károsíthatott meg, akiknek a felkutatása még folyamatban van.
Szerző(k): Zádori Bence