Miután már az átadás utáni első hónapban megrongálták a Lánchíd lámpáit, aligha csoda, miszerint 16 kamerával védenék meg a Lánchidat. A főváros reményei szerint a térfigyelő-rendszer kiépítése jelentősen hozzájárulna a közterületi rend javításához, illetve az elkövetett bűncselekmények felderítéséhez – írja az enbudapestem.hu.
A bruttó 18,2 millió forintos kamerarendszer telepítéséről a november 29-i közgyűlésen döntenek majd, de az előzetes információk szerint a szavazás inkább az „igen” felé hajlik.
A kamerarendszerre azért van szükség, mert egy hónappal azután, hogy átadták a felújított Lánchidat, rögtön meg is rongálták.
A híd déli gyalogos oldalán négy lámpatestet is betörtek. Volt, ahol a teljes lámpabúrát tönkretettek, volt, ahol a tettes vagy a tettesek megelégedtek annyival, hogy csak a lámpatest felét tették tönkre
– derül ki a portál cikkéből.
A kár becsült összege 2 millió 116 ezer 484 forint volt, az anyagi káron felül a közvilágítás hiánya miatt fokozott balesetveszélyt is jelentettek a hiányzó lámpatestek. Emiatt a BRFK rongálás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.
Megint belevágnak Budapest egyik legpatinásabb fürdőjének felújításába
Támogatta a Rác fürdő renoválására vonatkozó koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a rekonstrukció a Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) saját forrásai terhére valósulna meg. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben