Összefogást hirdetett a Meta, a Microsoft, és az Amazon a térképszolgáltatásokban duopol helyzetet teremtő Google és Apple ellen: közös térképplatformot indítanak. A tavaly megalakult Overture Maps Foundation harmadik féltől származó térkép- navigációs termékek adatkészletével rendelkezik majd, amely közel 60 millió éttermet, nevezetességet, parkot, szórakozóhelyet és más érdeklődési pontot foglal magába, továbbá egy kidolgozott, részletes közlekedési hálózatot.
Szerző(k): Zádori BenceA héten érkezett impulzusok alapján egyre több befektető gondolja úgy, hogy aranyfürtöcske azaz Goldilocks állapot felé tart az amerikai gazdaság. Ez az alacsony infláció és stabil növekedés kombinációja, ami ideális terep a részvényeknek, még akkor is, ha azok már így is nagyon drágák.
Szerző(k): EconomxGond nélkül túljutott a metaverzumos kudarcon a Facebook anyacége, a Meta: erős negyedévről számolt be a vállalat, és még erősebbre számít. A részvényárfolyam a tavalyi mélypont óta szinte felrobbant.
Szerző(k): Fellegi TamásHivatalosan is átnevezték a Twittert X-re. Az átalakítás célja, hogy a veszteségessé vált közösségi oldal újra nyereségessé váljon.
Szerző(k): Zádori BenceA Meta Platform által a Twitter ellenében kifejlesztett Threads egyes hirdetők szerint kevésbé vitatott, és mindenképpen kiszámíthatóbb, mint Elon Musk platformja. Az elemzők szerint ezért előbb-utóbb magához vonzhatja a marketing-költségvetéseket.
Szerző(k): Horváth TiborSzép lassan elkezdik a héten csöpögtetni a legnagyobb értékű amerikai vállalatok második negyedéves eredményeiket. Ez meghatározó lehet az év második felére nézve, hiszen idén eddig ezek a cégek vitték a hátukon a tőzsdét.
Szerző(k): EconomxKis túlzással ugyan, de úgy fest, hogy egyre közelebb a milliárdosok bunyója: legutóbb Elon Musk küldött „egyértelmű üzenetet”, most pedig Mark Zuckerberg posztolt egy olyan fotót, melyen MMA-harcosokkal látható. Itt tartunk 2023-ban: a magyar GDP kétszerese felett diszponáló vállalkozók virtuálisan püfölik egymást a közösségi médiában.
Szerző(k): Károly GáborAz Elon Musk és Mark Zuckerberg dollármilliárdos csetepatéban nem várt szövetségesre talált az egyik fél: a talibánok a partvonalról szurkolnak a szólásszabadságért.
Szerző(k): Economx