„14 hónap felkészülési idő volt, januártól végrehajtjuk a helyiek döntését” – figyelmeztette az érintetteket Terézváros polgármestere, akivel a rövidtávú szálláskiadásról, a lakhatási válság kezeléséről, és arról is beszélgettünk, hogy egyre több közszolgáltatást kell átvenniük a súlyos anyagi helyzetbe került Fővárosi Önkormányzattól.
Szerző(k): Vígh GáborMélységes megdöbbenéssel fogadták a franciák, hogy az ország vezérkari főnöke a párizsi polgármesteri konferencián kijelentette: következhet Moszkva elrettentése, ehhez viszont „el kell fogadnunk gyermekeink elvesztését”. A legfőbb katonatiszt mindjárt fel is szólította az embereket, hogy legyenek hajlandóak az áldozathozatalra, a városok pedig készítsék fel a lakosokat a háborúra.
Szerző(k): T. K.Dörzsölhetik a tenyerüket, akik eurót adtak kölcsön a magyar államnak.
Szerző(k): S. V.Soha nem látott összegek folytak be a vámokból az amerikai kincstárba, a dollár százmilliókból az elnök visszaosztana a lakosságnak is.
Szerző(k): G. É.Habár reformok sorával igyekszik a kormány kirántani a gazdaságot a válság torkából, Németország vállalkozásai és állampolgárai mély csődhullámba kerültek: friss jelentések szerint a jóléti államban ősszel még több cég vált fizetésképtelenné, miközben egyre több ember sem tudja már fizetni az adósságait.
Szerző(k): EconomxA teljes biztosítási piacon paradigmaváltásra van szükség, termékekben és üzleti folyamatokban egyaránt – mondta Fedák István, a CIG Pannónia vezérigazgatója. Szerinte jelenleg nincs valós innováció a piacon és alacsony a szektor digitalizációja is, elsősorban az ügyfélkiszolgálás és a kárrendezés területén. Így a 15 éve tőzsdén lévő vállalat stratégiájában jövőre a termékkínálat bővítése mellett a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alapú rendszerek implementálása kiemelt szerepet kap.
Szerző(k): Horváth BalázsA magyarok szeretnének befektetni, de kevesen tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Egy új, automatizált megoldás most éppen erre kínál egyszerű választ: elég beállítani a célt, a rendszer pedig elvégzi a munka nehezét.
Szerző(k): H. B.A 3 százalékos hitel indulása óta egy átlagos hónaphoz viszonyítva mintegy egyharmados növekedést tapasztalt a lakáshitek iránt érdeklődők számában a CIB Bank, jelentős területi szórás mellett. Átlagosan 37,5 millió forintot igényelnek az ügyfelek.
Szerző(k): H. B.