A diszkont légitársaság bejelentése szerint minimális lesz a rendzavaró utasok büntetése.
Szerző(k): Zádori BenceJelentős összegeket húzna ki a turisták zsebéből az Európai Bizottság reformjavaslata, amely a légi utasok jogainak megnyirbálásával lazítana a járatkésések esetén járó kártérítés szabályain. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint bár ráfér a kozmetikázás az uniós rendelkezésre, azt nem a fuvarozók lobbiérdekei alapján, utazók ezreinek kárára kell megoldani.
Szerző(k): Thurzó KatalinBotrány rázta meg Európa legnagyobb zenei fesztiválját, amikor a luxuskemping-szolgáltató csődbe ment, több száz prémium ügyfelet hagyva jegy és szállás nélkül.
Szerző(k): Economx750 ezer forintra büntették a szerzői jogok és a szerzői jogokhoz kapcsolódó szomszédos jogok megsértésében az üzletembert. Azonban az érintett zeneszerzők 110 millió forintnyi kártérítést is követelnek.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA település melletti dögtemető ellen tiltakozók sorfala között kellett Nagy István agrárminiszternek elhagynia a bábolnai polgármesteri hivatalt, ahol polgármesternek, a képviselő-testületnek, a környék polgármestereinek zárt ülésen adott tájékoztatást a ragadós száj-és körömfájás miatti járványkezelésről.
Szerző(k): T. E.Úgy néz ki végre lezárul a Mol és a horvát állam közti vita, a magyar olajtársaság hozzájut a neki járó 200 millió dollárhoz.
Szerző(k): S. V.Az ittas járművezetők a jogosítvány mellett a biztosítói kártérítést is elveszíthetik. Súlyosabb esetekben akár börtönbüntetés is kiszabható az alkoholos befolyásoltság alatt balesetet okozó személyekre.
Szerző(k): Kónya PolettEgy bírói ítélet nyomán több millió autó számítógépét lehet kénytelen kicserélni a Tesla, ugyanis a vállalat ígéretével ellentétben azok nem képesek a teljes önvezetésre.
Szerző(k): Kárász Orsolya