A Ryanair bejelentette, hogy azok az utasok, akik viselkedésükkel zavarják az utazást és el kell őket a fedélzetről távolítani, a jövőben 500 font pénzbírsággal lesznek sújthatók. A légitársaság szerint ez minimális büntetés, és a továbbiakban is polgári kártérítést fognak követelni a kiutasított utasoktól.
A Ryanair abban bízik, hogy az új szabályzatával sikerült elrettentenie az utasokat az elfogadhatatlan viselkedéstől – írja a Guardian. A szabályzat szerint az udvariatlan, agresszív vagy ittas utasok zavarhatják a rendet, a legszélsőségesebb esetekben pedig veszélyt jelenthetnek a repülőgép biztonságára, amelyek a repülőgép irányának megváltoztatásához vezethetnek.
Kapcsolódó
A Ryanair szóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy egy utas kellemetlenkedése miatt a többi utasnak felesleges kellemetlenségeket kelljen elszenvedniük.
A légitársaság, amely 2024-25-ben több mint 200 millió utast szállított, azt állította, hogy az ilyen incidenseket a többi légitársasághoz hasonlóan elszigetelt eseményként kezelik, amelyeket kis számban okoznak rendbontó utasok.
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban arra szólította fel a repterek üzemeltetőit, hogy korlátozzák az utasok alkoholfogyasztását két italra, ez ugyanis hozzájárulnak a repülőkön előforduló rendzavarások számának csökkenéséhez.
Emellett a társaság nemrég keresetet nyújtott be Írországban az egyik utas ellen, aki állítólag megzavarta a Kanári-szigetekre tartó járat útját 2024-ben. A társaság 15 ezer euró kártérítést követel a rendbontótól.
Így gazdagszik a légitársaság, miközben extra díjat fizetünk mindenért
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója néhány napon belül hatalmas bónuszra lehet jogosult. Bár a cég pénzügyileg remekel, a háttérben egyre több kritika éri az utasélmény romlása, a megkérdőjelezhető pluszköltségek és a vállalatirányítási aggályok miatt. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól