A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a cafetéria adóterhének növelésével visszaeshet a belföldi turizmus, ami jelentősen ronthatja a hazai szállodaipar teljesítményét, foglalkoztatási pozícióját. A szervezet ezért azt javasolja, hogy a SZÉP kártya adóterhét ne növeljék.
Szerző(k): MTIA magyar vendégforgalom kiemelkedő eredményeket ért el az első hét hónapban, ha ez a tendencia folytatódik, rekordévet zárhat a turisztikai ágazat, amely \"válságállóvá vált\" - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Turizmus Világnapját beharangozó sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz év végéig beváltható üdülési csekkből még mintegy kétmilliárd forint értékű van forgalomban a Nemzeti Üdülési Szolgálat szerint, várhatóan a \"véglegesen\" bennragadó összeg csak minimális lesz.
Szerző(k): Nagy László NándorA munkáltatók 49 milliárd forint juttatást adtak Szép-kártyán július végéig a nemzetgazdasági tárca adatai szerint.
Szerző(k): MTI-EcoA magyarországi szállodák egy kiadható szobára jutó nettó bevétele (revpar) 34,3 euró volt az első fél évben, 0,4 százalékkal jobb, mint az előző év azonos időszakában; a versenytárs Lengyelországban, Csehországban és Ausztriában ennél nagyobb növekedést értek el, míg Szlovákiában visszaesés volt. Az alacsony fizetőképességű vendégek száma nő, s a szállodák között változatlanul erős az árverseny, ami egészségtelenül alacsony szobaárakat eredményez.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Fürdőszövetség azt kéri a parlamenttől, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) alszámlái között legyen átjárhatóság, és a kártyát fogadhassák el az uszodák is - mondta Juhász Szabolcs főtitkár sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): MTIKötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság csütörtökön a cafeteria-rendszer átszervezése miatt – értesült a BruxInfo. A testület szerint az Erzsébet-utalvány és a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének módja uniós belső piaci jogszabályokba ütközik.
Szerző(k): NAPIMind nagyobb a valószínűsége, hogy jövőre ismét dolgozhatják át a munkáltatók a cafeteria-rendszerüket, ugyanis a két legfontosabb pillér, a Szép kártya és Erzsébet utalvány kibocsátásának és elfogadásának szabályait egyaránt módosítani kívánja a kormány.
Szerző(k): Hőnyi Gyula