A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A legfrissebb összegzések szerint a munkáltatók eddig 48,6 milliárd forint értékben adtak juttatást dolgozóiknak Széchenyi pihenőkártyán keresztül, amiből július végéig a kártyatulajdonosok már 17 milliárd forintot meghaladó összeget fel is használtak. Közben azonban még mindig komoly mennyiségű üdülési csekk van a piacon, az év végéig beváltható csekkből még mintegy 2 milliárd forintnyi van forgalomban − tájékoztatta a Napi Gazdaságot Benkő Krisztina, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) sajtóreferens-csoportvezetője.
Az üdülési csekk kibocsátása január elsejével megszűnt, ezért a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. feladata − e termékkel kapcsolatban − a forgalomban lévő csekkek elszámolására korlátozódik. A társaság tapasztalatai szerint a nyári főszezonban nemcsak a pihenőkártya-, de az üdülésicsekk-felhasználás is megugrott. Benkő szerint a NÜSZ arra számít, hogy a december 31-ig fel nem használt üdülési csekkek értéke minimális lesz. A fel nem használt termékekből származó bevételt − ahogy az eddigi években is, amikor híreink szerint a jelenleg vártnál jóval nagyobb volt a "benn ragadt", azaz a munkáltatók által átadott, de a dolgozók által szolgáltatásra el nem költött csekkek mértéke − szociális feladatok ellátására fordítja a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
A NÜSZ számára emellett még hátra van az üdülésicsekk-történet "lecsengetése" is, az elmúlt hónapokban az elfogadóhelyi szerződések érvényességét határozott időtartamra módosították, azaz minden elfogadó kereskedelmi egységnek 2013. március 31-ig lesz módja arra, hogy a befogadott csekkek elszámolását kérje a szervezettől.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem