Vigyázat, lehet, hogy veszélyes helyen lakik.
Szerző(k): Sánta AndrásVagyis a szigorú büntetéseknek nincs elrettentő erejük Robert Fico szerint.
Szerző(k): Sánta AndrásA 2021-es katonai hatalomátvételt követő gazdasági, biztonsági és kormányzási zavarok továbbra is az ópium felé terelik a mianmari gazdákat a megélhetés biztosítása végett.
Szerző(k): Horváth TiborA nyomozók gyanúja szerint a gyanúsítottak az ír Kinahan-kartellnek és a The Family nevű drogbandáknak dolgoztak Írországban, és emellett Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, a Balkánon és a Közel-Keleten is együttműködtek a kábítószerkereskedőkkel.
Szerző(k): Zádori BenceEredményes volt az idén Magyarországon a hatóságok fellépése a kábítószerek terjesztői ellen, a nyomozók nemrég egyetlen akcióban annyi drogot foglaltak le, amelynek a piaci értéke vetekedik a rendőrség éves költségvetésével – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA gyanú szerint a férfi egy olyan jelentős kábítószer-kereskedő szervezetet irányított, amely Dél-Amerikából importál kokaint Európába. A horvát drogfőnök letartóztatása 21 társának 2023 októberében történt letartóztatását követte.
Szerző(k): Horváth TiborFrissült az Europol legkörözöttebb bűnözőinek listája. A legkörözöttebb személyek közé bekerült három magyar, mindhármukat kábítószer-kereskedelem és -terjesztés miatt keresik.
Szerző(k): Zádori BenceOktóber végéig a luandai, ugandai, spanyol és hongkongi nagykövetségét is bezártja Észak-Korea. Az év végéig a nagykövetségek negyedét bezárhatja a szigetország.
Szerző(k): Zádori BenceA titkosított internetes oldalakról rendelt kábítószerekért a keszthelyi fiatalember kriptovalutával fizetett. A kábítószereket Hollandiából szerezte be, postai úton. Végül így bukott le.
Szerző(k): Economx