A Fidesz-KDNP támogatóinak kétharmada az uniós szankciókat okolja az inflációért, míg a Mi Hazánk kivételével az ellenzéki pártok választóinak négyötöde a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatja.
Szerző(k): EconomxMosolygós órákon vehetnek részt Japánban azok, akik hozzászoktak az arcmaszkok viseléséhez a COVID idején. Az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató múlt havi közvélemény-kutatása szerint az emberek 55 százaléka éppen olyan gyakran visel maszkot, mint amikor a kormány kötelezővé tette.
Szerző(k): EconomxA magyarok megosztottak a kérdésben, autómentes maradjon-e a Lánchíd, azonban országosan enyhén az autómentesség felé billen a mérleg. Budapesten döntetlen eredmény született, ugyanannyian támogatják és ellenzik a gépjárművek száműzetését.
Szerző(k): Varga CsengeBíróság elé állították hazaárulás gyanúja miatt Anatolij Maszlovot, az orosz tudóst, aki Oroszország hiperszonikus rakétaprogramjának egyik kiemelkedő alakja volt.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNagy-Britannia jövője az Európai Unión kívül van – írta szerdán megjelent cikkében a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője. Ehhez képest a közvélemény teljesen mást mond: a brit állampolgárok több kárát látják az unióból való kilépésnek, mint hasznát, amit többször nyomatékosítottak a felmérések alkalmával.
Szerző(k): Varga CsengeA magyar sörkedvelő közönség ugyanis ezt választotta a szavazatok összesítése alapján .
Szerző(k): Varga CsengeA Global Entrepreneurship Monitor kutatása szerint Magyarországon a 18-64 év közöttiek harmada rendelkezik olyan tudással, ami egy vállalkozás indításához kell. Akiknek pedig valamilyen kis-és közepes vállalkozása van, azoknak a többsége soha nem vett részt vállalkozásoktatásban.
Szerző(k): Koncsek RitaHiába befolyásolták az elmúlt három évet a különböző válságok és gazdasági bizonytalanságok, a cégvezetők 53 százaléka nem érzi vállalatát kellően erősnek ahhoz, hogy megküzdjön a jövő kihívásaival - áll a vezető analitikai vállalatként ismert SAS legújabb jelentésében.
Szerző(k): Economx