„Ez a legnagyobb forradalom, ami valaha is elérte az iparágunkat, vagy az egész világot” – mondta Jon Puleston, az ESOMAR vezetője a Piackutatók Magyarországi Szövetségének eseményén, amelynek fókuszában a mesterséges intelligencia és a kutatás kapcsolata állt. A technológiának köszönhetően mindenki jobb lehet abban, amit csinál, akad azonban kihívás is bőven.
Szerző(k): Horváth BalázsA BME már több mint 11 millió euró támogatást kapott a Horizont Európa program keretében, mivel nem modellváltó egyetem, ezért továbbra is részt vehet a keretprogramokban. Navracsics Tibor korábban azt mondta, november 23-ig meg akarnak állapodni az EU-val a Horizont és az Erasmus programokról, egyelőre erről semmi hír.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy közelmúltban született felmérés szerint az Y-generáció tagjai úgy vélik, évente 525 000 dollárra (durván évente 180 millió forintra) lenne szükségük a boldogsághoz. Sőt, a kutatás alapján kiderült: az amerikaiak többsége hisz abban, hogy a boldogság megvásárolható.
Szerző(k): Hercsel AdélHimalájában található, a helyiek által csak Csontváz-tónak hívott Roopkund-tóban található tömegsírról az újabb kutatások megmutatták, hogy nem egy korból és etnikumból származnak a vízben lévő hullák csontjai. Azonban arra, hogy a holttestek miként kerültek a vízbe még mindig nem kaptunk megnyugtató választ.
Szerző(k): EconomxAz Empanada Story fél évig sem tudott életben maradni.
Szerző(k): EconomxEgy friss felmérésből derült ki, hogy az idén már nem az energiaáraktól tartanak a legjobban a cégek.
Szerző(k): EconomxA közvélemény-kutatások rendre arra a megállapításra jutnak, hogy az amerikaiak már hallani sem akarnak sem Joe Bidenről, sem Donald Trumpról. Jelen állás szerint azonban úgy tűnik, mégis ez a két név szerepel majd a szavazólapon jövőre. A határozott támogatás helyét már 2016-ban átvette a „legalább nem a másik jelölt” érvelés vezérelte voksolás. Vélhetően nem lesz ez másképp 2024-ben sem.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz Alzheimer-kórra jelenleg nincs gyógymód. Bár a lehetséges kezelések kutatása ígéretesnek tűnik, a várakozások szerint az új gyógyszerek a betegség korai szakaszában lesznek a leghatékonyabbak.
Szerző(k): Economx