Hétfőn Moszkvába érkezett Cshö Szonhi észak-koreai külügyminiszter. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta, hogy a találkozó célja a két ország közötti együttműködés tovább mélyítése volt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAnnyira öregszik a társadalom, hogy már több a 70 év fölöttiek száma, mint a huszonéveseké.
Szerző(k): EconomxNégy év után ez lenne az első szervezett turistaút az elszigetelt országba, kizárólag orosz állampolgároknak.
Szerző(k): EconomxJapán 1998-ban indított állami programot felderítő műholdak indítására, miután Észak-Korea felbocsátotta a Taepodong-1 rakétát.
Szerző(k): Horváth TiborA tiltási törvény csak a fogyasztásra szánt kutyák tenyésztését tiltja be, enni továbbra is lehet.
Szerző(k): EconomxA vezetőt bennfentes kereskedelem miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre.
Szerző(k): EconomxA diktatúra állami sajtóorgánumai még azt sem árulják el, hogy melyik évben született a nagy vezér.
Szerző(k): EconomxÉszak- és Dél-Korea tüzérségi lőgyakorlatokat követően kölcsönösen óva intette egymást vasárnap a katonai provokációktól. A dél-koreai vezérkar közölte, hogy Phenjan vasárnap partvédelmi lövegekből adott le mintegy 90 lövést a Sárga-tenger felé a Koreai-félsziget nyugati partvidékén, a két ország közötti tűzszüneti vonal mentén.
Szerző(k): Economx