A két ország közti versenyről és az orosz-ukrán háború hatásairól is tárgyal hétfőn Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője - jelentette be vasárnap a Fehér Ház. A kínai "félretájékoztatások" is terítékre kerülnek.
Szerző(k): Domokos ErikaNoha Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökök már a háború előtt is egyeztettek a szorosabb gazdasági együttműködésről, Kína egyelőre nem siet Moszkva segítségére. Sőt, a nyugati szankciók hatására több területen is keresztbe tettek. Pénteken Peking arról is döntött, hogy enyhítik az árfolyam-szabályozást a rubel és a jüan esetében. Ennek lényege az volt, hogy a kereskedelemben az árfolyamhatást kiszűrjék, eddig csak 5 százalékos erősödést vagy gyengülést engedélyeztek a két valuta között. Most viszont a limitet 10 százalékos árfolyamkülönbségre emelték - írta meg az ABC News.
Szerző(k): EconomxNoha Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökök már a háború előtt is egyeztettek a szorosabb gazdasági együttműködésről, Kína egyelőre nem siet Moszkva segítségére. Sőt, a nyugati szankciók hatására több területen is keresztbe tettek. Peking most elengedte a rubel-jüan árfolyamának szabályozását, ami nagy ütés a mély esésben lévő orosz valutának. Már a bitcoin is köröket ver a rubelre.
Szerző(k): Szabó DánielEmberek millióit érintik az újabb koronavírus-járványhullám megfékezésére bevezetett korlátozások Kínában, ahol a hatóságok a járványkezelés terén továbbra is ragaszkodnak a rendkívül szigorú, "zéró-Covid" néven emlegetett stratégiához. Vesztegzárat rendeltek el Sencsenben, Csangcsunban, és több városban korlátozásokat vezettek be - írja az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán. A miniszter szerint az Oroszországgal "barátságtalan országokkal" szembeni adósságot rubelben fogják kifizetni.
Szerző(k): Domokos ErikaKína a világjárvány kezdete óta a legnagyobb Covid-19 járvány kitörésével küzd. Az állam hivatalosan kevés részletet közel a beindult fertőzési hullámról, de szigorú karantént vezetett be több tartományban. A közösségi médiában sokan kifogásolják a kínai intézkedéseket, mert elterjedt, hogy egy egyetemi diákokból álló csoport nem jutott ivóvízhez és mosdókhoz a zárlat miatt.
Szerző(k): Szabó DánielOroszország már nem tud repülőgép-alkatrészhez jutni az ukrajnai háború miatt ellene bevezetett szankciók miatt, ezért az orosz kereskedelmi minisztérium Kínával és más ázsiai országokkal folytat egyeztetéseket, hogy utánpótlást kaphasson - adta hírül a Reuters.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaFolyamatosan támadnak amerikai internetcímmel rendelkező hackerek fehérorosz, ukrán és orosz célpontokat kínai számítógépeket felhasználva.
Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka