A McDonald's-ban dolgozó fiatal lány, nagy álmát követve elment a Ryanairhez dolgozni, ám igencsak meglepődött az első fizetésnél.
Szerző(k): EconomxLetitia James, New York-i főügyész ügyvédei azt állítják, hogy az amerikai exelnök a felduzzasztott vagyonát üzleti ügyletekre használta fel. A volt elnök tagad mindent, és politikai üldöztetést emleget.
Szerző(k): Horváth TiborJövő héten folytatódnak több hét szünet után a minimálbér évközi emeléséről szóló tárgyalások a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány között. Az érintett munkavállalók bérrendezésére ugyanakkor az előzetes becslések alapján kevés az esély.
Szerző(k): Nagy KristófMintegy 68 százalékuk egyetemi végzettséggel rendelkezik, a munkaképesek ukránok ötöde dolgozik, ám ezek többsége is alacsony keresetű, részmunkaidős állást talált magának.
Szerző(k): EconomxA statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint májusban a bruttó átlagkereset 567,8 ezer, míg a nettó átlagkereset 391,5 ezer forint volt. A jelentős emelkedés ellenére a reálkeresetek így is csökkentek.
Szerző(k): Károly GáborHogyan lehet releváns és pontos ajánlásokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével a potenciális és a jelenlegi befektetőknek, hogy megtalálják a számukra legjobb befektetési formát? – erre keresték a választ a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói friss tanulmányukban, amely a Journal of Big Data folyóiratban jelent meg.
Szerző(k): EconomxA tavalyi évhez képest mintegy öt százalékkal kevesebb diákmunkásra van szükség, ezért már arra is volt példa, hogy a diákok egyszerűen bekopognak a cégekhez, ám ez nem baj – összegezte a Napi.hu számára a nyár eddigi tapasztalatait Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterHatályban marad az a tavaly decemberi brüsszeli döntés, amely tiltja az oktatási csereprogram finanszírozását a modellt váltott.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra