A bankoknak a lakáshitelek kamatait önkéntesen kellene 5 százalék alá szorítaniuk, ami komoly alkalmazkodásra kényszerítené a pénzintézeteket, ám azok számára is létkérdés a hitelezési boom fenntartása.
Szerző(k): T. E.Hosszú várakozás után sor került az első kamatvágásra, melynek mértéke mindjárt 50 bázispont lett. A Fed elnöke hangsúlyozta: eddig türelmesek voltak, látni akarták, mennyire érték el céljaikat, és a nagyobb mértékű csökkentést tartották indokoltnak.
Szerző(k): Fellegi TamásStabilnak látja a forintárfolyamot az Equilor Befektetési Zrt., a magyar gazdaság esetében pedig jövőre beinduló növekedést vélelmeznek. A hazai tőzsdét még alulértékeltnek tartják, a nemzetközieket már jóval kevésbé. A várható folyamatokról sajtóreggeli keretében számoltak be a cég munkatársai.
Szerző(k): Fellegi TamásFolyamatosan jönnek elő a magasabb és magasabb célárakkal a nagy befektetési bankok az arany árfolyamára, hogy a nemesfém árfolyama új történelmi magasságokba kapaszkodik. Már van, aki bemondta a hármassal kezdődő tartományt is.
Szerző(k): EconomxA héten a Federal Reserve kamatdöntő ülésére figyel mindenki a tőzsdéken. Kamatcsökkentés lesz, a kérdés az, mennyi és mi következik ezután.
Szerző(k): EconomxA nagy augusztusi erősödést követően most újra nekilódult a japán deviza, újabb nagy erősödés után immár átlépte múlt havi csúcspontját is. Napokon belül kamatdöntés lesz az USA-ban és Japánban, erősen csökken a két deviza kamateltérése. Meddig mehet a jen?
Szerző(k): Fellegi TamásAz amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hamarosan megkezdheti a kamatok csökkentését két és fél éves szigorúság után. Azonban a magas kamatok csak részben tudták ellensúlyozni azt hatalmas pénzesőt, amit a Covid nyomán a piacra zúdított a világ vezető jegybankja. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még mindig nagyobb a lazaság, mint a járvány kitörése előtt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNagyot mentek az európai bankrészvények az elmúlt egy év folyamán, azonban a befektetők félnek tőlük, tartanak ugyanis az EKB közelgő kamatcsökkentéseitől. A Goldman Sachs elemzői szerint azonban van még bennük szuffla, a zéró kamatokkal jellemzett évtized ugyanis jócskán megedzette a szektort.
Szerző(k): Lovas-Romváry András