Nem szándékozik visszatérni a politkába Varga Judit egykori igazságügyminiszter
A digitális állam megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat és igazságügyi tárgyú előterjeszt ...
A Kossuth Rádióban beszélt a kegyelmi ügyről. A volt államfő az eljárásrend megváltoztatását nem tartja helyesnek.
Az első fokon eljáró bíróság, a Köztársasági Elnöki Hivatal és az igazságügyi miniszter hosszú jogi eljárása után kaphat valaki kegyelmet. Az Economxnak nyilatkozó szakjogászok szerint a döntés akár egy évig is elhúzódhat.
Szerző(k): Drávucz PéterA Fővárosi Törvényszék tavaly 133 alkalommal engedélyezett nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett titkos információgyűjtést. Ennél azonban jóval több embert is megfigyelhettek titkosszolgálati eszközökkel, egy engedély ugyanis jellemzően több emberre vonatkozik.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA távozó magyar igazságügyi miniszter utolsó alkalommal vett részt az EU miniszteri szintű tanácskozásán. Varga Judit augusztustól a jövő évi EP-választási kampányban tölt be vezető szerepet.
Szerző(k): EconomxVarga Judit igazságügyi miniszter szerint lezárultak az igazságszolgáltatási vállalásokkal kapcsolatos technikai tárgyalások az Európai Bizottsággal
Szerző(k): Economx