A Dialog Ungarn és a Deutscher Wirtschaftsclub Ungarn (Dialógus Magyarország és Magyarországi Német Gazdasági Klub) közös rendezvényén tűnt fel Varga Judit, volt igazságügyminiszter, aki a Tigra Kft. képviseletében vett részt a Nők vezető pozícióban című pódiumbeszélgetésen – írta meg a Magyar Hang. Varga Juditot a Vertán György üzletemberhez köthető informatikai cég nemzetközi üzletfejlesztésért felelős menedzserként foglalkoztatja. A beszélgetésen leginkább a nők karrierlehetőségeiről volt szó, amelynek kapcsán Varga Judit pozitívan nyilatkozott a magyar családpolitikáról.
A korábbi politikus, hosszú távon tervezi jövőjét a gazdasági életben, elmondása szerint asztalos vizsgájára készül, ami nagyon nehéz, mert sok műszaki ismeretet követel.
Varga Judit az utóbbi hónapok többször is szerepelt Németországgal kapcsolatos rendezvényen. Legutóbb novemberben vett részt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által alapított Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért nevű szervezet Magyar-Német Hálózati találkozóján német és osztrák diplomaták és politikusok társaságában.
Varga Judit egykori igazságügyi miniszter a 2024-ben nyilvánosságra került kegyelmi ügy miatt kényszerült távozni a politikából. Erről itt írtunk >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak