Százával állhatnak a kegyelmi ügyek a köztársasági elnök asztalán, de Sulyok Tamás nem foglalkozik velük. Először fordul elő 1990 óta, hogy egy teljes fél éven át szünetel a kegyelmezés.
Szerző(k): Gulyás ÁbelLassan kihaló állatfajjá válik az esésre játszó spekuláns a tőzsdén. Nem csak a folyamatosan emelkedő részvényárfolyamok de a hatóságok és a piac átalakulása is ellenük dolgozik. Pedig rájuk is szükség van, hiszen sokszor játszanak döntő szerepet a csaló vállalatok leleplezésében.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői sajtótájékoztatóján közölte: jogi eljárást kezdeményez az igazságügyi tárca a kormány nevében.
Szerző(k): Zádori BenceAz osztrák sajtó is felfigyelt a magyar kormány ellen elhangzott súlyos korrupciós vádakra, amelyekről Magyar Péter beszélt keddi ügyészségi meghallgatása kapcsán. Mint írják, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült, volt igazságügyminiszter elismeri, hogy aktákat manipuláltak.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz exfeleség, korábbi igazságügyi miniszter a felvételen arról beszélt, hogy manipulálni próbálták a vádiratot a Schadl-ügyben, és tavasszal figyelmeztették Völner Pál államtitkárt is, de a politikus nem állt le.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMegszületett a döntés, hogy ki lesz a volt igazságügyi miniszter, egyben ex-kormánypárti EP-listavezető, Varga Judit utódja az országgyűlésben, azon belül is annak uniós ügyekért felelős bizottságában.
Szerző(k): Hercsel AdélAz amerikai repülésbiztonsági felügyelők 89 termékellenőrzést végeztek, ebből a Boeing 33 esetben bukott meg.
Szerző(k): Zádori BenceA február elején kirobbant kegyelmi ügy nyomán nemcsak az államfő, hanem a döntés idején igazságügyi miniszterként dolgozó Varga Judit is vállalta a politikai felelősséget.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba