A XI. kerületi Pázmány Péter sétányon, a Balatoni út Repülőtéri út és Bódog utca közötti szakaszán, illetve a Hunyadi János út Kitérő út és Mezőkövesd út közötti részén sem lehet már annyival hajtani, mint eddig.
Szerző(k): L. K.Súlyosítással nézhet szembe az az ittasan száguldozó sofőr, aki súlyos balesettel járó tettével maradandó fogyatékosságot okozott egy motorosnak.
Szerző(k): S. Z.Két gyorshajtót is fogtak az osztrák rendőrök, akik annyival mentek, hogy az autójukat is elkobozták. Illetve csak az egyiket sikerült, mert a másik gépjármű a vétkes sofőr apjának nevén volt. Ausztriában nem kíméletesek a sebesség be nem tartásával kapcsolatban, ha valaki száguldozik, ugrik az autója is.
Szerző(k): L. K.47 forgalmi sávot figyel 26 kamera Budapesten, bő százhúszezer gyorshajtást rögzítettek három hónap alatt a VÉDA-rendszer új sebességmérői.
Szerző(k): L. K.Olaszországból kapott gyorshajtási bírságot egy Békésben élő nő, aki azonban korábban még sosem járt abban az országban.
Szerző(k): Z. B.Olyan, mint az igazi, sőt, ha megfelelő tempóban haladunk, zölden mosolyog, ha gyorsan hajtunk, piros fejjel szomorkodik. Akár még mérhetné is az autók sebességét, ha az önkormányzatoknak lenne elég pénze a traffipax berendezés megvásárlására.
Szerző(k): G. É.A Washington államban előterjesztett törvényjavaslat szerint a korábban eltiltott sofőrök is visszatérhetnek az utakra, amennyiben elfogadják, hogy beépített sebességkorlátozóval lássák el a járműveiket.
Szerző(k): Gulyás ÁbelSajnos a tavalyi év sem szűkölködött gyorshajtókban, most pedig az is kiderült, hogy kik voltak a legszélsőségesebb száguldozók.
Szerző(k): Z. B.