A Fővárosi Főügyészség súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal a sofőrrel szemben, aki a Petőfi hídon ittasan balesetet okozott, majd a sérültet az úttesten hagyva továbbhajtott – közölte csütörtökön a főügyészség.
Felelevenítették az ügy előzményeit:
750-800 méteren keresztül a már gazdátlan segédmotort maga előtt tolva elhajtott a helyszínről.
Az úttest közepén fekvő sértetthez a mögöttük közlekedő taxis és utasai hívtak segítséget. A baleset következtében
a motoros 6 hónap gyógytartamú, súlyos, egyben maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett el.
A bíróság tavaly decemberben a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi a tettét beismerte és megbánta, a sértettől bocsánatot kért, valamint neki önkéntesen rendszeresen kárenyhítést fizet.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A Fővárosi Főügyészség másodfokú indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a férfira kiszabott börtönbüntetés tartamát lényeges mértékben súlyosítsa.
A főügyészség szerint a büntetés ugyanis eltúlzottan enyhe a vádlottra halmazati büntetésként irányadó 1-től 8 évig terjedő – 4 év 6 hónapos középmértékkel bíró – szabadságvesztés büntetéshez, valamint a súlyosító körülményekhez mérten. Különösen a több, kirívóan durva közlekedési szabályszegés és az ittasság foka súlyosítja a cselekmény megítélését.
Az ügyhöz kapcsolódó, térfigyelő kamerás felvételen láthatók, ahogyan a balesetet követően a vádlott az autójával a segédmotort több száz méteren keresztül maga előtt tolja.
A száguldó autóst mutató felvétel az ügyészség hivatalos Facebook-oldalán tekinthető meg:
A Budapesti-Rendőr-főkapitányság korábban kiadott, szemlefotót is tartalmazó közleménye itt érhető el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Kijött a jegybanki prognózis: vártnál magasabb inflációs pálya, módosított növekedési várakozás

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
