Folytatódik a sebességhatárok egységesítése Budapesten, ezúttal a XI. kerület több útszakaszán változik a megengedett legnagyobb sebesség. A lépés célja, hogy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiának megfelelően a súlyos és halálos sérülések száma egyre alacsonyabb legyen a közúti balesetek során.
A BKK és a Budapest Közút fokozatosan valósítja meg a Közlekedésbiztonsági Stratégiában is szereplő intézkedéseket.
Ennek jegyében most három újbudai útszakaszon módosul a megengedett legnagyobb sebesség:
- maximum 50 km/h-val lehet haladni a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon;
- legfeljebb 50 km/h-val lehet haladni a Balatoni út Repülőtéri út és Bódog utca közötti szakaszán, illetve
- maximum 60 km/h-val közlekedhetnek a járművek a Hunyadi János út Kitérő út és Mezőkövesd út közötti részén.
Ahogy mindig, a szakemberek a frissített sebességhatárokat az útszakasz hálózati és közterületi szerepéhez kapcsolódva határozták meg. A Budapest Közút szakemberei február 28-án kezdték meg az új közlekedési táblák kihelyezését.
A Budapesti Közlekedési Központ arra kéri az autóval közlekedőket, hogy ne megszokásból vezessenek a felsorolt utakon, és figyeljenek az új előírásokra.
Áltraffipaxokat vetnek be a firnyákos önkormányzatok a gyorshajtók megfékezésére
Olyan, mint az igazi, sőt, ha megfelelő tempóban haladunk, zölden mosolyog, ha gyorsan hajtunk, piros fejjel szomorkodik. Akár még mérhetné is az autók sebességét, ha az önkormányzatoknak lenne elég pénze a traffipax berendezés megvásárlására. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt