A sebességmérő kamerák pozitív hatása már 2024 decemberében érzékelhető volt – állítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely a Vezess kérésére elküldte a tavaly novembertől élesben működő fővárosi traffipaxok első negyedévének fogásait. Összesen 118 275 gyorshajtást rögzítettek a sebességmérők Budapest területén három hónap alatt.
A számok:
- November 52 926
- December 38 154
- Január 27 195
Látható, hogy megfeleződött a havi sebességhatár-átlépések száma novemberről januárra, igaz, az év első hónapjában a legkisebb a forgalom az utakon hosszú évtizedek óta. Többet, majd a februári márciusi adatok jelenthetnek.
A rendőrség azonban már most pozitívan tekint a trendre.
A BRFK szerint a megengedett legnagyobb sebességet túllépők számának látványos csökkenése mellett a forgalom átlagsebességének csökkenése is tapasztalható volt. A kezdeti időszakra jellemző napi 3000 feletti gyorshajtásos esemény mostanra 1000 eset/nap alá csökkent. Hozzátették, szinte csak hétvégén tapasztalható 1000 eset/nap feletti ügyszám.
Nem az Árpád hídon fogják a legtöbb gyorshajtót, pedig azt hinnénk.
Habár az ottani sebességmérők már az első hónapjukban rögzítettek a megengedett 70 km/órás sebességhatár kétszeresével vagy még többel száguldókat: 140, 143 és 149 km/órával mértek be autósokat, a rendőrség szerint a legnagyobb bírságösszeg 468 ezer forint volt, amelyet az Üllői út IX. kerületi szakaszán 50-es táblánál 158 km/órával bemért autós kapott. A többiek megúszták 140 ezer forintos bírsággal.
Extrém száguldozók vannak máshol is:
- 50-es táblánál a III. kerületi Szentendrei úton 147 km/órával mértek be egy autóst,
- a Váci út XIII. kerületi részén 134-gyel,
- a Ferihegyi repülőtérre vezető úton 135 km/órával a XIX. kerületben,
- de volt 60 helyett 153 km/h sebesség is a 6-os főút XXII. kerületi részén.
A legtöbb gyorshajtást itt fényképezték le:
- IX. kerület, Üllői út 90.,
- XI. kerület, Petőfi híd budai hídfő a Goldmann György térnél,
- III. kerület, Szentendrei út a Raktár utcánál,
- XXII. kerület, Hunyadi János út a Duna utcánál,
- XI. kerület, Rákóczi híd budai hídfő a Szerémi út felé.
November, január és február hónapokban összesen 5.999.402.000 forint bírságösszeget szabtak ki, ez napra lebontva 64,5 millió forint, az átlagos bírságösszeg pedig 50 724 forint szabályszegésenként.
Az Árpád hídi baleset után politikai ügy lett Budapesten a száguldozók elleni fellépés.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) telepítette és finanszírozta a 26 új traffipaxot, amelyeket a BRFK által most is említett tesztüzem után 2024. október 30-án élesítettek. Helyüket a rendőrség segítségével jelölték ki, és mindegyiket integrálták az országos VÉDA-rendszerbe.
És akkor még egyszer itt a lista, hogy a 26 kamera hol méri a járművek sebességét:
- Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtó (mindkét irány),
- a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány),
- a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél,
- a Petőfi híd budai lehajtójánál,
- a Bécsi úton a Zay utcánál (mindkét irány),
- a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál,
- az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál,
- a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál,
- a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál (Savoya Park),
- a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál (mindkét irányban),
- a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál,
- a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél,
- a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál.
Erről jobb, ha minden autós tud: hamarosan jön az őskáosz Óbudán
Március elsejétől a Flórián tér felújítása miatt lezárják a déli hidat, ezért jelentős változásokra kell számítani a közösségi közlekedésben is. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Fizetnek a nagyszülőknek, így oldják meg az óvodai helyhiányt

A Moody's vitte be a következő horgost Trumpnak

Jön a fordulat: saját célra 2-3 szobás lakásokat keresünk
