Ang Huiyan, a Country Garden ingatlanóriás elnöke és Kína egyik leggazdagabb nője az elmúlt két évben több vagyont veszített, mint bármelyik milliárdos a világon - jelentette szerdán a Bloomberg, mivel építőipari konglomerátuma a fizetésképtelenség szélén áll.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNőtt a magyar háztartások fizetőképessége, azonban 73 százalékkal kevesebb lakáshitelt tudnak felvenni a magyarok, mint egy éve, a helyzetet pedig csak rontja az átalakuló CSOK. Tavaly óta másodjára nő a fizetőképesség, de minimálisan.
Szerző(k): Zádori BenceNovemberig kell kötelezően korrigálni a nyugdíjakat a kormánynak a nyugdíjtörvény szerint. A tavalyi évtől eltérően így elmaradhat a nyári korrekció. A novemberi emelés a várakozások szerint azonban akár 3 százalékos is lehet.
Szerző(k): Zádori BenceA vártnál jobban nőtt a második negyedévben az euróövezeti GDP. Hét uniós tagállam gazdaságában regisztráltak jelentős javulást, a többi államban inkább csökkenést tartanak számon.
Szerző(k): Varga CsengeMiután Európa legnagyobb gazdaságának számos komoly kihívással kell szembenéznie, Magyarországról is fontos nyomon követni nyugati gazdasági partnerünk pénzügyi stabilitásának helyzetét. A legfrissebb adatok szerint, melyet a német statisztikai hivatal tett közzé, két egymást követő negyedévben csökkent a GDP, míg a legutóbbi negyedévben már stagnált a német gazdaság.
Szerző(k): Varga CsengeA fogyasztói kiadások mind a szolgáltatások, mind az árucikkek esetében nőttek. A szabadidős cikkeket, az autókat és a benzint is kapkodják.
Szerző(k): EconomxAkcióterven dolgozik az ukrán kormány, hogy hazacsábítsa a háború elől elmenekült nőket és gyermekeiket. A kabinet aggodalma nem alaptalan, komoly munkaerőpiaci hatásai lehetnek annak, ha nem járnak sikerrel. A cégek már most érzik az elmenekültek hiányát.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA vártnál nagyobb mértékben romlott az euróövezet gazdasági teljesítménye júliusban – állapította meg a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet.
Szerző(k): Varga Csenge