Idén márciusban a bruttó áramfogyasztás 2 százalékkal volt magasabb az előző évinél, a hazai termelés pedig 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Továbbra is dinamikusan nőtt a gáztüzelésű erőművek termelése. Márciusban ismét extrém változékonyság jellemezte a villamosenergia piacokat, az árak a földgázárak rendkívüli kilengéseit követték, amire nagy hatással voltak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek –adta hírül a MEKH.
Szerző(k): Domokos LászlóA Mol-csoport 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint (605 millió dollár) után, ugyanakkor az eredmény 6 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj, 508 kilométer hosszú gázvezetéket adtak át Lengyelország és Litvánia között.
Szerző(k): Domokos LászlóA lengyel kormány abban bízik, hogy 75-76 százalék körüli tartalékainak és az alternatív gázforrásoknak köszönhetően teljes mértékben meg tudja szüntetni a függőségét az orosz gáztól.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány titokban foglalkozik az orosz gáz és az orosz technológiára épülő áramtermelés kiváltásán. Készültek háttéranyagok, amelyekről már beszéltek is a minisztériumi tárgyalókban.
Szerző(k): Komócsin SándorLezuhant egy szikláról Andrej Krukovszkij, a Gazprom egyik síközpontjának igazgatója - írja a Telex. Január óta a Gazprom öt vezető munkatársa halt meg látszólag előzmények nélkül.
Szerző(k): Szász PéterAz európai szabályozó hatóságok (ACER, CEER) kötelező gáztárolási szintekre vonatkozó közös állásfoglalása megerősítette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) álláspontját - adta hírül a MEKH.
Szerző(k): Domokos LászlóFebruárban is szinte pontosan a két hónappal korábbi tőzsdei, amúgy rekordszintű árat fizette a magyar állam az orosz gázért - számolta ki a KSH friss külkeradataiból a Népszava.
Szerző(k): Domokos László