A 109 éve lappangó, most előkerült festményt, Berény Róbert Monacói tengerpart című alkotását a Virág Judit Galéria 50., jubileumi aukcióján, október 5-én árverezik.
Szerző(k): EconomxEllentétben a sajtóban megjelent állításokkal, a jegybank nem szakította meg Munkácsy Mihály Golgota című képének megvásárlására irányuló tárgyalásokat. Az MNB a jogszabályi kereteken és lehetőségeken belül járt el, a tárgyalást Pákh Imre – ügyvédjén keresztül elküldött levelében – zárta le - közölte a jegybank.
Szerző(k): EconomxTörténelmi léptékű gyűjteménygyarapítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt másfél évben az Értéktár Programmal, az így megvásárolt műtárgyak közgyűjteményekbe kerülnek, a nagyközönség és a szakemberek számára is látogathatóvá, elérhetővé válnak - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke, a program vezetője. A műkincsvásárlásokra 30 milliárdot költenek.
Szerző(k): MTIMegvásárolta a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-képet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár Program keretében - közölte honlapján csütörtökön az MNB. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizettek.
Szerző(k): Inforádió, MTIVonakodnak visszaadni a birtokukban lévő, bizonytalan tulajdonú műkincseiket vélhető tulajdonosaiknak a magyar múzeumok, annak ellenére, hogy törvény kötelezi erre őket. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Napi.hu kérdésére megerősítette, hogy újabb jogszabályváltozásokat javasolt ez ügyben.
Szerző(k): Szakonyi PéterNoha eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déry Múzeumból tulajdonosa, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig haladékot ad a magyar állam képviselőinek a kép megvételével kapcsolatos tárgyalásokra.
Szerző(k): Inforádió, MTIVédett lesz a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép is - közölte a Miniszterelnökség.
Szerző(k): MTIA Miniszterelnökség vezetője szerint bár nem a legsportszerűbb módon, de a haza érdekében nyilvánították védetté \"váratlan sebességgel\" az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festményt, a Golgotát.
Szerző(k): Inforádió, MTI